Ha kinézünk a dolgozó/vendégszobánk ablakából az alábbi (nem túl szívderítő) látvány tárul a szemünk elé:
Külön felhívnám a kedves olvasó figyelmét a második emeleteni erkélyen lakó csirkére:
Month: April 2016
宿州-i gasztro percek
Vasárnapi “unalom főzés” (főzni mostmár tényleg kizálag csak akkor szoktunk, ha unatkozunk és van kedvünk, mert olcsóbb étteremben kajálni, és nem kell mosogatni sem…)
Csirke, gyömbér, ananász, kókusztej, fokhagyma + fűszerek…
És a végeredény:
Ne randizz külföldivel, mert ez lesz a vége…
http://edition.cnn.com/2016/04/21/asia/china-foreign-spies/index.html
Varázslatos iskolabusz(ok)
A mi kis csodás egyetemünknek két kampusza van, mégpedig a keleti és a nyugati. Mi a nyugatin lakunk, ami – hála az égnek – mindenhez közel, Suzhou belvárosban helyezkedik el. Ez a kampusz az úgynevezett „régi” kampusz, ahol anno 1949-ben megkezdődött a tanítás, és ahol mára már kizárólag csak tanárok laknak. A régi épületek, tantermek üresen állnak, némelyikben még működik 1-2 titkárság/adminisztratív iroda, de tanítás itt már egyáltalán nincs.
A nagyjából 17.000 főt számláló diákság a keleti (új) kampuszon lakik, amely a várostól nagyjából 10km-re – nem meglepő módon – keletre található.
Ahhoz, hogy a tanárok minden nap időben eljussanak A-ból B-be és vissza, az egyetem külön iskolabusz-szolgáltatást üzemeltet. Naponta 4x 2 db 60 személyes (nagy) és/vagy 2 darab 30 személyes (kicsi) busz ingázik oda-vissza a két kampusz között és szállítja a jónépet.
Mivel mi is mindennap ezekkel a buszokkal utazunk, már nagyjából kiismertük a sofőröket és a vezetési stílusukat. Nézzük hát, kikről is van szó:
1. A giggoló
Kb. velem egy magas, 45-50 közötti pasi, a suzhoui nők bálványa. (Peti szerint azért, mert van borostája, ami itt szinte teljesen ismeretlen fogalomnak számít.)
Ez a mindig vidám, mosolygós pali az egyik kisbuszt vezeti. Engem valamiért különösen szeret, minden alkalommal, amikor meglát, nagyon örül, mosolyog és 150 méterről már integet, hogy „JAJJ DE JÓ, MA VELEM JÖSSZ? OLYAN BOLDOG VAGYOK!” (legalábbis valami ilyesmi arcot vág…)
Néha az iskola egyéb dolgozói (takarítónők, konyhásnénik) is a tanári busszal utaznak. Ilyenkor a nőcsokor beül közvetlenül a sofőr mögé, és egész úton hangosan csivitel, kacag és zsinatol. Komolyan úgy viselkednek, mint a tizenéves lányok az osztálykiránduláson.
Kismuki sokszor szemtelenkedik/csúfolódik/kedves próbál lenni, pl. minden egyes alkalommal mikor meglát, a szeme elé teszi a kezeit és jelzi, hogy az enyémek nagyok, míg az övéi kicsik.
Vele szoktam néha „small-talkolni”:
Ő: – 很冷了。(Nagyon hideg van)
Én : – 是，今天天气很冷。 (Igen, ma nagyon hideg van)
Ő: *vigyorog*
Én: *vigyorgok*
Szeretek vele utazni, mert mindig derűs, és a folyamatos mosolygással engem is jókedvre derít. Nem mellesleg az egyetlen ember, aki köszön, ha meglát és elköszön, ha távozik. (+ nem köpköd.)
Hátránya, hogy egész úton fütyül, és a busz egyik ablaka nem záródik rendesen, így ha esik az eső, az első 4 ülés mindkét oldalon tök vizes. (Párszor már beleültem véletlenül…)
2. Benicio Del Toro
A kínai Benicio Del Toro – a férfi, aki látszólag hónapok óta nem alszik. Ez a muki tényleg kísértetiesen hasonlít a fent nevezett színészre, főleg mikor magenta színű feszülős pólójában támasztja a buszt, és lóg ki a cigi a szájából.
Szeretek vele utazni, mert mindig vidám, és engem is felvidít a mosolyával + ha hazafelé menet a kampuszon látja, hogy hol vagyok, akkor mindig elém parkolja le a buszt, hogy elsőként tudjak felszállni.
Hátránya, hogy egész úton harákol és köpköd.
3. Maxipocak
Kedves 50-es figura, aki nem mindig vidám, de velem mindig kedves. Néha vele is szoktam small talkolni, ő nemes egyszerűséggel csak „匈牙利”-nak hív, (azaz: Magyarországnak).
– 匈牙利，走吧! („Magyarország, induljunk!”)
Bár már jó párszor megbeszéltük a (nem) dohányzás kérdését, ő töretlenül cigivel kínálgat, ha látja, hogy egyedül vagyok, vagy unatkozom. Ez a barátság jele. (De tényleg.)
Szeretek vele utazni, mert általában pontosan indul/érkezik, és ő is ott áll meg a nagy busszal, ahol én vagyok, így mindig elsőként szállok fel, mint a „priority boarding premium” utasok a KLM-nél.
Hátránya, hogy egész úton harákolva köpköd és cigizik.
4. Vackor néni
Vackor néni, teljes nevén Ms. Veronica Lee Crabtree a South Park című sorozat elmebeteg buszsofőrnője, aki mindig kiabál a gyerekekkel és őrült módon vezet.
Nos, a suzhoui Vackor néni a negyedik buszsofőrünk. Nem csak kinézetre egyezik meg a sorozatban feltűnő karakterrel, de még a hangja is teljesen azonos.
Ez a nagyjából 40-es hölgyemény egy igazi lázadó: nem fél a narancssárga üvegvatta kabátot egy lila rózsás leggingssel és egy világítós buffalos cipővel kombinálni. Öltözéke minden nap megmosolyogtat, ám más előnye nincs.
Általában késve indul, mivel a telefonján non-stop koreai szappanoperákat néz, és nem figyeli, hogy mennyi az idő. Vezetés közben éles, reszelős hangján üvölt a barátnőivel, akik általában a mögötte lévő üléseken csoportosulnak. Nem fél a szembe sávban 80-nal száguldani (legalábbis ő) és soha nem ad elsőbbséget senkinek. Jelszava a „Járókeretes százéves nénik és kismamák félre az útból!”
Nemsoká megpróbálok majd képet is lőni a fent említett szeretnivaló karakterekről, hogy teljes legyen a kép.
Puszi
Még élünk…
Nagyjából másfél hónapja mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül egyszer csak, hipp-hopp, letiltották Kínában a Tumblrt. Egy darabig a telefonomról még működött a dolog, de egy-két hét után sajnos az a kiskapu is bezárult. Mivel mást nem nagyon tehettem, elfogadtam a helyzetet, és lemondtam a további blogolásról. Egyik nap éppen a számítógép előtt búslakodtam, amikor egy arra járó jó tündér (az egyszerűség kedvéért nevezzük őt most csak Andrisnak) felajánlotta, hogy segít átpakolni az elmúlt két év összes irományát egy új felületre, és így működhet tovább a blog.
Nos, Andrisnak köszönhetően itt vagyunk újra, és Suzhouból jelentünk. 
Az elmúlt közel másfél hónapban rengeteg dolog történt, úgyhogy most gyorsan megpróbálom összegyűjteni, és távirati stílusban megosztani Veletek az eseményeket:
– Az előző hónap óta – a mindössze 6 millió lakosú – Suzhou külföldi delegációjának száma 100%-al megnövekedett. Az eddigi 4 – azaz négy – külföldi (Arthur, Ben, Peti és én) mellé megérkezett Nicole, Paulina, Agneska és Wiktoria.
– Nicole az új kollegánk, aki Washingtonból érkezett közénk. Hatalmas dumája van, sokat lehet vele röhögni – bár olyan stílusban beszél, hogy néha 2-3x is vissza kell kérdezni, hogy ez most mit is akart jelenteni. Ő egyelőre még lelkes, mindenkire mosolyog, mindenkinek integet, mint az angol királynő és örömmel fényképezkedik bárkivel, aki megkéri őt.
(Ez a lelkesedés rólunk már nem mondható el…)
– Nicole érkezésének köszönhetően ebben a félévben a korábbi 4 helyett most már 5 külföldi tanár dolgozik az egyetemen, így az óráink száma jelentősen lecsökkent. Az előző félévi 22 helyett jelenleg heti 10 óránk van (azaz 5 osztály), ergo kizárólag kedden és szerdán dolgozunk. (Bocs)
– Paulina, Agneska és Wiktoria lengyel cserediákok, akik 3 hónapra érkeztek az egyetemre, hogy (mily meglepő) kínaiul tanuljanak. Mindhárman nagyon jó fejek, de azt hiszem egyelőre még a „culture shock” hatása alatt állnak. Az egyetem külön lakást biztosít a számukra, amit személy szerint jó ötletnek tartok, ugyanis az itteni kollégiumok inkább hasonlítanak egy börtönre, mint kolira, annyi különbséggel, hogy a börtönök általában fel vannak szerelve WC-vel és zuhanyzókkal, míg az itteni kolik nincsenek…
– Benjamin (aki ismét szingli…) pár hete elvitt minket „bulikázni” egy – suzhoui viszonylatban elegánsnak számító – rettentően giccses és drága diszkóba. Természetesen az egész szórakozóhely a mi asztalunkat fotózta, és random csávók vették nekünk az üveg piákat. (Idén a rendőrségi jelenet – hála az égnek – kimaradt.) Azt hiszem az idei évi diszkózás is ki van pipálva, többet nem szeretnék oda visszamenni.
– Nagyjából két hete (közvetlenül Húsvét után) Petivel ellátogattunk Pekingbe, ahol anyukám és apukám már várt ránk. Jó kis családi hétvégét töltöttük a fővárosban: megnéztünk mindent, amit 4 napba bele tudtunk sűríteni, ezért minden nap gyalogoltunk vagy 10 kilométert, rengeteget utazgattunk, és kipróbáltuk a helyi finomságokat is. (De azért Pick paprikás szalámis szendvicset ettünk a Nagyfalon.) A négy napos kirándulásról nagyjából 10 kilogrammnyi életmentő cuccal érkeztünk vissza Suzhouba (sajt, kávé, kolbász, csoki, keksz, stb.) A Pekingi kiruccanásunkról egy egész bejegyzést tervezek írni, így erről most egyelőre ennyi is elég.
Más:
– Mivel a Lengyel lányoknak minden nap vannak kínai óráik (beszéd, hallgatás, írás), nekünk pedig időnk, mint a tenger, Petivel elkezdtünk bejárni a HSK3-as kurzusokra. Megvettük a tankönyvet, és jelenleg próbálunk felzárkózni.
Sokat mosolygunk a könyvben található párbeszédeken, mivel a való életben még SOHA SENKIT NEM HALLOTTUNK ÍGY BESZÉLNI.
Példa:
Hogyan vegyük fel a telefont a tankönyv szerint:
喂，您好，请问您是？(Halló, jó napot kívánok, kivel beszélek?)
A való életben hogyan veszik fel az emberek: 啊?(aaaaaaa?)
Étteremben a pincér:
Tankönyvi példa: 您好，请坐。您想吃什么? (Jó napot kívánok, kérem, foglaljon helyet. Mit hozhatok?”
A való életben ránk néz a pincér és köszönés nélkül azt kérdezi: 什么? (Mit?)
Szóval szórakoztató, na…:D
– Ha már a nyelvnél tartunk, egyébként szombaton – azaz holnapután – megyünk nyelvvizsgázni (HSK2) a közeli Xuzhouba, tessék nekünk szorítani!!!
– Mivel Suzhouba is megérkezett a tavasz, és ezzel együtt a jó idő is, ismét elkezdtem futni. Heti 2x 10 km (megállás nélkül, egyben) a jelenlegi szint, de ezen még igyekszem fejleszteni majd. Letöltöttem egy „Nike running” nevű alkalmazást a telefonomra, ami számon tartja a korábbi futásaimat, meg mindenféle statisztikákat készít. Hasznos és ösztönző, jó látni a fejlődést.
– Mikor két éve idejöttünk még le volt tiltva a ’Whatsapp’ nevű telefonos chat program, de idén valamiért feloldották, és újra használható. Ha valaki szeretne felvenni az ismerősök közé, akkor a 00 86 188 55 77 75 24-es számon megtalál.
Azt hiszem első körben most ennyi is elég lesz, a blog Andrisnak köszönhetően újjáéled, úgyhogy nemsokára újabb beszámolóval jelentkezem.
Addig is puszi
Próba Móka 一二三
Drága 朋友们! Jelezhetnétek kommentben, ha itt vagytok!