Nos, kérem szépen, mivel az elmúlt lassan három év alatt számtalan megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mi hogyan is kerültünk Kínába, úgy gondoltam, itt az ideje egy átfogóbb bejegyzés megírásának.
FONTOS:
2017. április 1-től elvileg jelentősen megszigorították a munkavállalás feltételeit, aminek értelmében egy idegen nyelvű tanár KIZÁRÓLAG saját anyanyelvét taníthatja. Természetesen semmi sem lehetetlen, próbálkozni lehet, de a munkavállalás már korántsem olyan egyszerű, mint mondjuk három éve, amikor például mi kezdtünk.
Nézzük tehát, mik is az alapfeltételek:
– Minimum BA diploma (MA, PhD előnyt és magasabb fizetést jelent)
– Büntetlen előélet
– 1-2 év tanítási tapasztalat (nem mindenhol kérik)
– TEFL tanári képesítés (nem összekeverendő a TOEFL-lel, ami maximum a diákságnak lehet fontos)
Teach English as a Foreign Language egy angoltanári tanfolyam, amely segítésével felkészülhetünk a külföldi angoltanítás során ránk váró nehézségekre. Vagy legalábbis eredetileg ez lenne a célja…
Valójában sokszor csak a papír megléte a fontos. A TEFL képesítésen kívül létezik még a TESL (Teaching English as a Second Language), a TESOL (Teaching English as a Second or Other Language) és az ESL (English as a second language) is, ám amit a legtöbb iskola hivatalosan elvár az a TEFL.
– „Megfelelő” útlevél.
(Kínában angoltanári állást találni sajnos évről-évre egyre nehezebb, mivel – érthető okokból – mindenki „native”, azaz angol anyanyelvű országból érkező tanárt szeretne. Ha valaki amerikai, brit, ír, dél-afrikai, ausztrál vagy új-zélandi állampolgársággal rendelkezik, akkor – gyakran megfelelő képesítések nélkül is – nyert ügye van. „Non-native” azaz nem angol anyanyelvű tanárok – mint jómagam is – minimum angol felsőfokú nyelvvizsgával és TEFL képesítéssel szállhatnak versenybe, illetve ha diplomáját/diplomáit egy angol anyanyelvű ország egyetemén szerezte meg. Elvileg van egy lista azon egyetemek listájáról, amiket elfogadnak, de hogy ezt hol lehet megtalálni az rejtély.)
Ha ezek mind megvannak, akkor már csak a neheze van hátra (:
Hogy/hol találjunk munkát?
A válasz a kérdésre természetesen az internet. De hogyan kezdjünk neki?
Annak idején mi minden segítség és támpont nélkül kezdtünk neki a kutakodásnak, a lehető legegyszerűbb módszerrel: beírtuk a Google keresőbe, hogy „ESL jobs China”.
A mágikus keresőszóra munkalehetőségek tízezrei jelentek meg jobbnál-jobb feltételekkel. Ez a tipikus „túl szép, hogy igaz legyen” szituáció. És tényleg… Mielőtt bárki is felvenné a kapcsolatot egy ügynökséggel vagy munkaközvetítő céggel, erősen ajánlom, hogy nyomozzon egy kicsit utánuk, ugyanis ezeknek az ügynökségeknek a nagy része kamu, és csupán az adatlopásra mennek. Érdemes elolvasgatni a cégről szóló visszajelzéseket, kommenteket, esetleg felvenni a kapcsolatot azokkal, akiknek már segítettek vagy dolgoztak együtt, fórumokon utánakérdezni stb.
Személyes megjegyzés/tanács: Mivel ezek a cégek adatokat, email címeket gyűjtenek, ha valaki úgy dönt, hogy egy ügynökségnek elküldi a beszkennelt dokumentumait (MA, BA diploma, TEFL, Nyelvvizsga, útlevél fénymásolat, stb.) a dokumentumok azonosító számát vagy sorszámát mindig takarja le.
Nos, ha találtunk egy ügynökséget, akik hajlandóak segíteni, annak ellenére, hogy nem vagyunk „nativek” és akikben megbízunk, akkor jöhet a munkakeresés. Kína hatalmas, és rengeteg lehetőséget tartogat, ám ezek a munkalehetőségek általában nem a csillogó-villogó nagyvárosokban vannak. Shanghai, Peking, Guangzhou, Shenzhen mind klassz helyek, viszont ott már eleve annyi a külföldi, hogy angoltanárban nem szűkölködnek. Kínában leginkább a kisebb vidéki városokban, elmaradottabb területeken keresnek tanárokat.
Akkor hova?
Ez egy jó kérdés. Természetesen attól függ, hogy Te mit keresel.
Dél-Kína egy piszok érdekes régió. Az időjárás például igencsak kellemes, a lakosság összetétele pedig nagyon vegyes. Ezeken a területeken rengetek kisebbség él, akik saját kultúrával és gyakran teljesen különálló, saját nyelvvel rendelkeznek.
Yunnan (云南) például nagyon délen helyezkedik el (Burmával , Laosszal és Vietnámmal határos) ám igencsak magasan fekszik (tengerszint felett 3900 m) így a helyiek „az örök tavasz” hazájának nevezik, ugyanis a hőmérséklet sosem túl magas, sosem túl alacsony. Pont jó. Ha valaki például szeret kirándulni és utazgatni, Yunnan remek választás lehet a számára.
Sichuan (四川) megye, ami nagyon csípős konyhájáról, bambuszerdőiről és pandáiról és földrengéseiről híres, közvetlenül Yunnan mellett fekszik.
Nyugat-Kína egy teljesen más világ:
Tibet (西藏 – བོད) egy külön csoda, ám ahhoz nagyon-nagyon elkötelezettnek kell lennünk, hogy egyáltalán odajuthassunk, nemhogy még munkát is találjunk. Természetesen semmi sem lehetetlen.
Xinjiang (新疆 – شىنجاڭ ئۇيغۇر ئاپتونوم رايونى), avagy másik nevén Ujgur Autonóm Köztársaság szintén egy elvarázsolt, csodálatos hely ám nem a legbiztonságosabb. A terület lakossága igencsak vegyes, így aki például kínait szeretne tanulni, annak személy szerint annyira nem ajánlanám, mert bár a hivatalos nyelv a kínai, sok helyen egyáltalán nem használják a hétköznapokban. Xinjiang Mongóliával, Oroszországgal, Kazahsztánnal, Kirgizisztánnal, Tádzsikisztánnal, Afganisztánnal, Pakisztánnal és Indiával határos. Itt található többek között például a Taklamakán sivatag is…
Kína északi részén, az orosz és mongol határhoz közel megtapasztalhatod milyen a -40 fok (nyugi, csak téli éjszakákon, és napközben akár -20 fokra is felmehet a hőmérséklet). (:
Kína északi részén található például Belső-Mongólia is, ami szintén egy kétnyelvű autonóm terület, egyedülálló kultúrával. A természet csodaszép, a kultúra és a gasztronómia erősen különbözik a többi térségtől.
A legfőképp hanok által lakott Kelet és Közép-Kína szintén egy külön világ, ide azt kell elképzelni, amit a képeslapokon szoktunk látni: Kis kanálisokon csónakázó emberek, fehér házak fekete tetővel és csodálatos kínai kertek. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a 10-20 milliós hipermodern nagyvárosokról sem 😉 Közép-Kína a kínai sztereotípia megtestesítője.
Szóval mielőtt valaki elvállal egy kecsegtető pozíciót, érdemes elővenni a földrajzatlaszt… (bocs, én ilyen régimódi vagyok) vagy csak egyszerűen beírni a keresőbe az adott város nevét, és utánajárni, hogy tulajdonképpen hova is készülünk költözni.
Vicces kiegészítés, hogy én kínai karrierem első két évét egy Suzhou (ejtsd Szúdzsou) nevű városkában éltem le. Amikor még csak fontolgattam az ötletet, alaposan utánajártam, hogy ugyan hol is van ez a kedves kis városka. A Google szerint Suzhou egy 10 milliós „kisváros”, melyet gyakran a „Kelet Velencéjének” is nevezek, Jiangsu megyében található, Shanghaitól nagyjából egy órára vonattal. Amit a Google nem tud, az az, hogy Kínában két Suzhou van, amit bár pinyin átírással ugyanúgy írunk, ám kínai karakterekkel 宿州 és 苏州 nagyon nem ugyanaz. 宿州 Anhui megyében található, míg 苏州 Jiangsuban. Gondolom, mondanom sem kell, hogy miután a Google jócskán félrevezetett, az állásinterjú egész vicces hangulatban zajlott. Szóval csak óvatosan!
Milyen intézményben akarunk dolgozni?
Nos, ez talán az egyik legfontosabb kérdés. Kínában, mint sok másik országban is, az iskoláknak két típusa van:
Állami és magániskola.
Az állami iskolák megbízhatóak, ugyanis nekik kötelező mindenben hivatalosan eljárniuk az alkalmazottakkal kapcsolatban. Ez mit jelent? Legfőképp biztonságot. Az iskola meghívólevelével a pályázó megkapja a Z vízumot, és Kínában érkezés után a tartózkodási engedélyét. Ez annyit jelent, hogy hivatalosan és legálisan dolgozhatsz, illetve a jövedelmedből adózol. Véleményem szerint ez a legbiztonságosabb és legtisztább útja annak, hogy munkát vállaljunk, de természetesen vannak más utak is.
A magániskolák kiemelkedően magas fizetést és kedvező feltételeket ajánlanak, ám érdemes vigyázni velük, ugyanis gyakran megtévesztőek. Gyakori trükk például, hogy a jelentkezőnek Z vízumot és legális munkavállalói engedélyt ígérnek, de csak miután megérkezik a helyszínre. (Gyakori a „van egy ismerősöm a hivatalban, nyugi, elintézzük” szöveg…) Nos, az ilyen lehetőségektől mindenkit óva intenék, ugyanis turista vízumot munkavállalóivá (NYILVÁNVALÓAN) nem lehet átalakítani, pláne nem akkor, amikor már Kínában vagy. Az elmúlt évek során rengeteg olyan angoltanárral találkoztam, akik így dolgoztak különféle helyeken, ám gyakran nem kapták meg a nekik járó fizetést, vagy mondjuk nem a teljes összeget, esetleg nem olyan körülmények között laktak, mint amit ígértek nekik, stb.
Ilyenkor a munkavállaló meg van lőve, ugyanis nem tud kihez fordulni, mivel illegálisan dolgozik az országban. Ördögi kör, mi?
Ha munkát szeretnénk vállalni Kínában, KIZÁRÓLAG Z típusú vízummal tehetjük ezt meg. Ha valaki mást ígér, pl. business vagy tanulóvízumot, amit majd később megváltoztatnak Z vízumra az nemes egyszerűséggel HAZUDIK. A különféle típusú vízumokról bővebben a Kínai-Magyar konzulátus weblapján olvashat az érdeklődő.
Természetesen nem azt mondom, hogy minden magániskola hazudik, csupán arra szeretném felhívni az olvasó figyelmét, hogy legyen óvatos, mert az ilyesfajta csalások igen gyakoriak.
Azt is fontos átgondolni, hogy milyen intézményben szeretnénk tanítani. Az óvodától az egyetemig elég széles a skála.
Az interjú
Ha az ügynökségünk talál nekünk egy megfelelő pozíciót, a következő lépés az interjú. Mivel Magyarország és Kína között nyári időszakban 6, télen 7 óra különbség van, így az interjúk online és gyakran vicces időpontokban zajlanak. Emlékszem például 宿州-i interjúnk reggel 6-kor volt a konyhánkban. (Felül ing, alul melegítőnadrág és papucs…)
Az interjúkon a szokásos kérdéseket teszik fel:
– Miért akarsz Kínában dolgozni?
– Miért szeretnél konkrétan abban a városban dolgozni?
– Milyen tanítási tapasztalatod van? Mesélj róla.
– Mesélj az egyetemi tanulmányaidról, korábbi munkatapasztalataidról.
Ezután ismertetik veled a feltételeket, a fizetést, a lakhatási körülményeket és egyéb részleteket. Ilyenkor érdemes megkérni őket, hogy küldjenek képet a lakásról, mert kellemetlen meglepetések érheti az embert. (Hát… erről a témáról is tudnék írni egy kisebb regényt, de talán majd legközelebb.)
A mi interjúnk (a Google bakija után) valahogy így zajlott:
– Miért szeretnél nálunk dolgozni?
– Mert Suzhou egy gyönyörű város!
– Hát nem az.
– De hát… de hát… láttuk a képeket, és mi úgy gondoljuk, hogy az egy gyönyörű hely. A „ Kelet Velencéje”, nem?
– Nem.
– De hát… Suzhou nem Jiangsu megyében van?
– Nem.
(A kínos kezdés után egyébként jót nevettünk, és később megkaptuk az állást.)
Ha az interjú során szimpatikusnak találtattunk (megfelelő angol kiejtés, megfelelő képzettség, megfelelő bőrszín… bizony) akkor minden bizonnyal rövid időn belül az iskola újra fel fogja venni velünk a kapcsolatot. Innentől kezdve már nem a kapcsolattartóval vagy ügynökkel kell levelezgetnünk, hanem magával az intézménnyel. Ha sikerül megállapodni, akkor az iskola emailben elküldi a szerződést, amit (alapos tanulmányozás után) aláírva beszkennelve vissza kell küldenünk nekik.
Ezután az intézmény megkezdi a meghívólevél igénylését, aminek segítségével a Kínai-Magyar Nagykövetségen igényelhetjük a mágikus „Z típusú” vízumunkat.
Ez természetesen így lazán hangzik, ám a további szükséges dokumentumok beszerzése nem egyszerű feladat. Nekünk például bizonyítani kellett, hogy nem vagyunk házasok, és ezt Apostille tanúsítvánnyal hitelesíttetni, majd angolra lefordíttatni. Be kellett szereznünk továbbá erkölcsi bizonyítványt, és át kellett esnünk egy speciális orvosi vizsgálaton is (vérvétel, tüdőszűrés, EKG, ultrahang, stb.) amit egyébként Kínába érkezésünk után meg kellett ismételnünk.
A sok kapkodás és idegeskedés után egy szép Augusztus 20-i napon Kevin, az akkori kapcsolattartónk emailben elküldte a varázsszót: „Sikerült!”
Minden dokumentum elkészült, Kevin pedig feladta postán a meghívólevelet a címünkre. (A dolog külön pikantériája, hogy Suzhouból Shanghaion keresztül Magyarországra három nap alatt odaért a meghívólevél, ám a budapesti postán újabb 3 napig nem találták, utána pedig állítólag nem tudták kézbesíteni.) No, mindegy is, végül nagy nehezen kezünkbe kaptuk a meghívólevelet, amivel a nagykövetségen annak rendje és módja szerint igényeltük a Z vízumot, és amit egyébként aznap délutánra el is készítettek. Ezután következett a repülőjegy vásárlás, munkahelyi felmondás, lakás összerámolás (mindezt összesen 10 nap alatt) és szeptember 5-én az indulás.
Amikor a shanghai-i reptér „Immigration” sorában engem szólított az ügyintéző bevallom igencsak remegett a kezem. Odanyújtottam az útlevelemet, amit alapos tanulmányozás és egy fénykép készítése után mosolyogva visszaadott az ügyintéző, majd rögtön szólította a sorban utána következőt. Kicsit értetlenkedve, de boldogan léptem ki az előtérbe. Ennyi volt? Nincs kérdés? Nincs probléma? És valóban… a megfelelő hivatalos papírok és meghívólevél birtokában nincs mitől félnie az embernek.
Összefoglalva tehát munkát találni Kínában nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Odafigyelés, éberség, kitartás és menni fog. Ha valakinek esetleg még mindig lenne kérdése, az emailben megtalál.
Nemsokára folyt. köv, addig is szép napot,
D
