Íme hát, összegyűjtöttem a kedves olvasók által leggyakrabban feltett kérdéseket, amiket most egy bejegyzésben fogok megválaszolni.
1. Nem furcsa ott élni?
De.
2. Milyenek a kínai emberek?
Tény, hogy ez az első alkalom az életünkben, amikor hosszabb távon külföldön élünk, de azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a kínaiak a legbarátságosabb és legjobb szívű emberek, akikkel eddigi utazásaink során találkoztunk. Mindenki mosolyog, kedves, érdeklődő és roppantul vendégszerető. Bárhová megyünk, bárkivel találkozunk, a pénz nem téma. Külföldit fizetni hagyni egy étteremben? Ez itt szinte sértésnek számít. Teljesen mindegy, hogy aki meghív, az nagyjából 5 perce ismer minket, és egy büdös szót sem beszél angolul, vagy éppen diák, akinek nincs jövedelme, a lényeg, hogy mi jól érezzük magunkat. Mindenki szeretné
megmutatni nekünk a legszebb/legjobb/legfinomabb dolgokat, és iszonyat büszkeséggel tölti el őket, ha nekünk az tetszik.
3. Mit esztek?
Rizst. (Hehe, na jó, nem csak rizst,persze van más is.) Azt még itt a mondandóm elején le kell, hogy szögezzem, hogy az itteni ételeknek nagyjából semmi köze nincsen a Magyarországon kapható kínai kajához. (Remek példa volt erre például, amikor Wangnak megemlítettük a Magyarországon kapható „8 kincs mártást”, amin nagyjából 5 percig röhögött, hogy az meg micsoda.)
Az Anhui konyháról annyit kell tudni, hogy rettentően csípős. Nekem személy szerint az elején voltak gondjaim, de mára már megszoktam, és gond nélkül tömöm magamba az olyan csípős ételeket, amikhez azelőtt valószínűleg hozzá sem nyúltam volna. Rengeteg padlizsánt eszünk, tofut, kínai kelt, különféle húsos tésztákat, leveseket, halat, csirkét (ami soha nincs kicsontozva, és általában csak úgy nagyjából van összedarabolva) marhát, és ami a legfontosabb: iszonyatosan sok birkát. Bizony, rákaptunk a birkahúsra, de keményen.
Az otthoni főzőcskézést az első 2-3 hónapban erőltettük – mert ugye ehhez voltunk hozzászokva – de aztán rá kellett, hogy jöjjünk, hogy rajtunk kívül kb. senki nem főz otthon, mivel étteremben enni olcsóbb, és kényelmesebb. Azóta mi is maximum a reggeli tojásrántottát csináljuk itthon, de ha tehetjük kint eszünk.
Ami fura, hogy a popcorn, a virslik, kolbászok és minden kenyér édes, nincs sajt, és semmiféle más tejtermék… de egyébként meg lehet szokni. A birka kárpótol. 
4. Tanultok kínaiul?
Nem, itt lakunk már lassan 10 hónapja, de még eszünkbe sem jutott, köszi a tippet! 😉 Egyébként Wang néha már érti, hogy mit akarok mondani, úgyhogy azt hiszem, ezt jó jelnek könyvelhetem el.
5. Milyenek a diákok?
Fantasztikusak. Annyi szeretet van bennük, hogy néha már nem is tudom, mivel érdemeltem ezt ki a sorstól. (:
(Peti kosarazik a diákjaimmal)
(Pimasz brigád 😉
(Hétfő reggel 10)
(A srácok
6. Ki az a Simon, akinek jelentetek?
Hogy ki az a Simon? Arról szerintem egy külön blogot kéne indítani.
7. Mi az a kép a háttérben?
Ez a kérdés általában Skype beszélgetések közben szokott felmerülni, de úgy gondoltam most pontot teszek ennek az ügynek a végére is. Szóval, az a ronda kép a nappaliban az egyik rolónk, amit általában lehúzva tartunk, mert egyébként belátna a szomszéd. A kép egy kicsit kaotikus, megjelenik rajta mindenki, aki számít: Hello Kitty, 101 kiskutya, Donald kacsa, Dumbó, fehér lényen alvó Mickey egér, Doraemon, Pikachu, Snoopy és még néhány (számomra) beazonosíthatatlan figura.
(Ezt a képet leginkább egy gyerekszobában tudnám elképzelni)
A másik kedvenc képem a „bőröndszobában” található (ami egy tök üres harmadik szoba, kifejezetten a bőröndjeinknek és különféle nylonzacskóknak fenntartva):
Ha szeretnéd magad luxuskörnyezetben érezni, nincs más dolgod, mint leengedni ezt a csodálatos redőnyt, ami hip-hop, máris exkluzív milliőt teremt számodra ezzel a meseszép barokk kerttel. A creepy macska már csak grátisz.
Jelenleg nem jut eszembe több kérdés, de ha neked igen, akkor írd meg, és majd igyekszem válaszolni. Addig is pusszancs!
+1: Meg tudjátok különböztetni a diákjaitokat?
Az elején voltak gondok, aztán szépen lassan megszoktuk az arcokat. Ha most visszagondolok, már nem is értem hogyan keverhettem össze egyik-másik diákot, hiszen teljesen máshogy néznek ki.
Funfact: Amikor szóba jött ez a téma, közölték velem, hogy nekik meg minden külföldi egyforma, hiszen mind olyan, mint Én. Sárga haj, kék (??) szem, hosszú orr, kicsi fej, fehér bőr… oké. (A sárga haj a kedvencem.)