Drágáim!
Bocsássatok meg nekem, de egyszerűen annyi minden történik párhuzamosan, megállás nélkül, hogy egyszerűen még mindig nem volt időm leülni, összeszedni a gondolataimat és normálisan megírni egy új bejegyzést.
Megkezdődött a tanítás, ismét fejenként nyolc osztályunk van – ebből hat tavalyi és kettő új. Mivel a második félévben a diákok már szabadon választhatták ki, hogy melyik 外教-hoz, azaz külföldi tanárhoz szeretne tartozni, beindult a „népvándorlás”. Egyes kollégáinktól a diákok szó szerint rettegnek (mondjuk ezt meg is tudom érteni…), másokat meg egyenesen rühellnek és nem hajlandóak a továbbiakban hozzájuk járni. Nos, a nagy szabadságnak az lett az eredménye, hogy Petivel a meglévő osztályaink nagy része „menekülttáborrá” alakult át, és a régi diákjaink mellé egy tucat új nebuló is becsatlakozott. Egyelőre kicsit kaotikus a helyzet, de majd megoldjuk valahogy. Őszintén szólva, azok után, amit hallottam egyes kollégák óráiról/óráiból, nincs szívem visszaküldeni őket, inkább kitalálok valamit. Az egyik kollegánk például észrevette, hogy hiányoznak a diákjai, és elment megkeresni őket. Amikor meglátta, hogy az én termemben ülnek, a kezével jelezte nekik, hogy látja őket… miután elment, a négy remegő kislány majdnem elsírta magát, hogy most mi lesz…
Azt hiszem a tavalyi szemeszter után elterjedt a híre, hogy mi kedvesek vagyunk, meg minden óra elején van játék (ehető nyereményekkel 😀 … de tényleg! Mindig veszek valami kicsi csokit vagy nyalókát nekik) és nem buktattunk meg senkit. No nem azért mert olyan lágyszívű vagyok, hanem mert egész előző félévben a nyolc osztályomból nagyjából egyszer sem hiányzott senki, minden órán ott voltak. Ezek után, még ha valaki nagyon nem tud, akkor sem fogom megbuktatni, mert minden alaklommal megjelent, megírta a házi feladatát, és részt vett az órán. Szóval jelenleg „menekülttábor” üzemmódban vagyunk. A kínai diákjaimon kívül egyébként becsatlakozott az óráimra az egyik külföldi (tádzsik) cserediák és egy kínai tanárnéni is (高老师).
Beindultak a kínai órák, úgyhogy azt is nyomjuk ezerrel. Ha van egy kis időnk, akkor pihenésképpen gyorsan megírjuk a házi feladatot és egyéb fogalmazásokat a másnapi kínai órákra. Egyébként a téli szünetre kaptunk nagyjából 10 különféle nyelvvizsgára felkészítő könyvet 高老师-től, azaz Gao tanárnőtől, aki láthatóan igencsak a szívén viseli a nyelvvizsga felkészülésünket. (Szerintem tetszik neki, hogy mi nem is vagyunk diákok és mégis mindig ottvagyunk az órákon és „aktívkodunk”, ellentétben a többi diákkal)
Hétvégén a kicsikkel szenvedünk, illetve szombat estére van egy új magántanítványom, aki amúgy tök jófej. Szóval baromi jól érezzük magunkat, a hétköznapok csak úgy repülnek, egyik a másik után. Megint sokat futok, ha tehetem minden nap legalább 5 kilométert, hétvégente többet (tegnap például 13 kilométert futottam, juhú!)
Jelenleg teljesen ki vagyok békülve magammal és mindenkivel, és jól érzem magam a bőrömben. Azt csinálom, amit szeretek, nem azt, amit rámkényszerített valaki, vagy amit muszáj. A munkámat megbecsülik, és értékelik.
Ennyit mára! Csókok
Grátisz kép:
Az egyik diákomtól kapott Kínai Újévi ajándék: Két vákuum csomagolt disznóláb és egy hatalmas szív. A Mc Donald’s-ban lazán kitette az asztalra, hogy akkor BUÉK. Kicsit lesokkolódtam. (:
A Wanda Carrefourja nagy valószínűséggel marketingest váltott: Jelelegi akciójukban egy üveg borhoz egy ajándék kotont celluxoztak. 😀