Előszó: Idei első kalandunk helyszíne nem más volt, mint Kambodzsa, ahol összesen két hetet töltöttünk. Utazásunkat Siem Reap-ban kezdtük, majd buszra szállva „elrobogtunk” Phnom Penhbe (a fővárosba) végül pedig az ország déli részén, a vietnámi határ melletti tengerparton pihentünk meg. Mivel ez alatt a két hét alatt eszméletlenül sok dolog történt velünk, úgy döntöttem, részletekben fogom leírni az élményeket.
Íme, az első fejezet:
Az idei kambodzsai kalandunkba 2016.01.17-én, egy hideg vasárnapi napon vágtunk bele. Suzhouból a már szinte szokásosnak mondható 8 órás vonatúttal jutottunk el a sanghaji Hongqiao pályaudvarra, ahonnan egy röpke két órás metróút után meg is érkeztünk a Pudong reptértérre.
Utazásunkhoz idén első alkalommal az Air Asia légitársaságot választottuk, amit egyébként tavaly a legjobb ázsiai fapados cégnek választottak.
Kis kitekintés:
A jegyeinket, melyek Shanghai PVG – Kuala Lumpur – Siem Reap útvonalra szóltak, még November közepén vettük meg a légitársaság weblapján keresztül. Már maga a jegyvásárlás sem volt egy egyszerű történet, (de végül nagy nehezen sikerült) ugyanis az Air Asia egy roppant cseles cég. A kiválasztott repjegyek árai a fizetést megelőző gombnyomás után megduplázódnak, te meg csak vakarod a fejedet, hogy most akkor tulajdonképpen mi is történt?
Természetesen mindenért külön extra díjat kell fizetni:
· a jegy csupán 1 darab 7 kilogrammos kézipoggyászt tartalmaz, azaz extra bőrönd extra pénz
· az ülőhelyet random sorsolják neked, mint a tombolán, így ha egymás mellé szeretnétek ülni azzal, akivel, utaztok, akkor bizony azért is külön fizetni kell
· ételt-italt egyáltalán nem szolgálnak fel (komolyan… még egy pohár vizet sem kapsz + ha van szendvicsed, azt nem viheted fel a fedélzetre, ha mégis meglátják, elveszik) így ha szeretnél enni, azt is előre ki kell választani és fizetni.
· a jegy mellé automatikusan kötnek neked extra biztosítást autóbérlésre, síbalesetre meg mindenféle olyasmire, amire mondjuk az egyenlítő közelében éppen nincsen szükséged…
· +extra lábhely, csendes zóna, szórakoztató füzet gyermekeknek, takaró, egészségügyi csomag, kutyafüle, bla bla bla.
Ezeket az opciókat egyesével szépen vissza kell keresni a listában, és egyenként kipipálgatni, hogy NEM, KÖSZÖNÖM, NEM KÉREM, DE TÉNYLEG. Időigényes folyamat, ám ha elszöszölünk vele egy darabig, és lefaragunk minden extra költséget, akkor elég kedvező árat kaphatunk.
A gépünk éjjel 1:20-kor indult, (úgyhogy felszállás előtt kicsit még fetrengtünk a pudongi Burger Kingben – nyugati kaja, yeah!) és másnap reggel 7 körülre érkeztük meg Kuala Lumpurba. Itt egy nagyjából 5 órás várakozás következett, majd hétfőn (Január 18) koradélután végre megérkeztünk Siem Reapba. A helyi reptér meglehetősen kicsi, így leszállás után szépen az udvaron keresztül mindenki besétált a főépületbe. Ahhoz, hogy valaki Kambodzsába látogasson, természetesen vízumot kell igényelni, amit 25 ropogós amerikai dollár ellenében az érkezéskor a reptéren is igényelhetünk. ( Érdemes előtte igazolványképet csináltatni, ugyanis ha a nélkül érkezünk, a helyszínen képet csak újabb ropogós dollárokért hajlandóak csinálni rólunk. Kiegészítés: nem véletlenül írom minden egyes mondatomba, hogy ROPOGÓS legyen az a dollár, ugyanis a helyiek a 2010 után nyomtatott, vagy kicsit gyűröttebb, megviseltebb bankókat már nem fogadják el. Mi érkezés előtt Petivel pontosan leszámoltuk és szétosztottuk az összeget (ezt egy weblapon javasolták, ugyanis néha állítólag megesik, hogy a határőrök „elfelejtenek visszajárót adni”, ha mondjuk 3 darab tízessel fizeted a 25 dolláros vízumdíjat) és amikor odaadtam a határőrnek a bankjegyeket, az ötöst szépen visszadobta, hogy nem jó. Kérdeztem tőle, hogy ugyan mi a probléma, hiszen 2010 utáni, de erre csupán annyit üvöltött az arcomba, hogy másikat adjak… Végül adtam neki egy 10-est , gondolván, hogy a visszajárót már bebuktam, de legnagyobb meglepetésemre végül mégis visszakaptam egy rongyos ötdollárost.
A pénz kifizetése után az útlevelünkbe a vízumot pikk-pakk beragsztották, pecsételtek egyet-kettőt, plusz ráadásként tűzőgéppel beletűztek még egy papír fecnit, (you know, csak a biztonság kedvéért).
A vízum-procedúra után végre be/kiléphettünk hát Kambodzsába. A szállásunk (amely egy fantasztikus családi panzió volt, remek elhelyezkedéssel, kedvező áron, stb. – ha valakit érdekelnek a részletek, szívesen küldök) ingyenes reptéri transzfert biztosított, így az épületből kilépve (nem mondom, hogy egyből,de) kiszúrtunk egy mukit „Vertex Peter” névtáblával. Ő volt Dzsendzsen, a mi tuk tuk sofőrünk.
(Fontos kiegészítő információ, hogy Kambodzsában tömegközlekedés, mint olyan nem létezik. Mindenki robogóval jár, esetleg biciklivel, akinek meg még az sincs, az bérel egy tuk tukot. Tuk tuk = riksához hasonlító, motorhoz/robogóhoz rögzített két kerekű utasszállító eszköz)
Dzsendzsen egy meglehetősen vidám fickó, aki nagyjából 30 kilométer/órás sebességgel végigrongyolt velünk a városon és elvitt minket a szállásunkra. (útközben hirtelen eszébe jutott, hogy jól jönne egy mobiltelefon tok, így kicsit azért megálltunk vásárolni. 
Tuk-tuk az utasülésről
Érkezésünk után gyors kipakolás következett, majd elindultunk felfedezni a várost.
Hogy teljesen őszinte legyek Siem Reap belvárosa megtestesít mindent, amitől irtózom és próbálom távoltartani magamat: Pub Street, turista szuvenír bazárok tele kínai műanyag vackokkal és batikolt elefántos pólókkal, nyugati kaját áruló szupertrendi pubok, koktélbárok, neonfények, lacikonyha, tökrészegen randalírozó ausztrál hordák, stb.
Az első nap Petivel felfedeztük a belvárost, és egyben meg is állapodtunk, hogy akkor inkább próbáljunk meg a saját környékünkön maradni, és innentől kezdve lehetőleg messzire elkerülni ezt a kerületet. A szálloda környéke tele volt remek helyi kifőzdékkel és éttermekkel, így onnantól kezdve leginkább csak ott ettünk.
Első este úgy döntöttünk, hogy a másnapi Angkor-látogatáshoz bérlünk egy tuktukot, így megkértük a tulajt, hogy hívja fel nekünk Dzsendzsent, hogy ráérne-e fuvarozni minket. Másnap reggel 8-kor már hip-hop kint is termettünk, a várostól nagyjából 6 kilométerre fekvő Angkor templomkomplexum bejáratánál. A jegy egy napra 20 (ROPOGÓS) USD, a három napos bérlet pedig 40 dollárba kerül. (Mindenkit biztosíthatok, hogy maximálisan megéri.)
A fényképes belépők megvásárlás után végre beléphettünk/gurulhattunk hát Ázsia legnagyobb vallási épületkomplexumába, amely II. Szurjavarman király uralkodása (1113–1150) alatt épült, és a mai napig az ország jelképe (ez van a zászlón és címeren is) és egyben legfőbb látnivalója is.
Az Angkor Wat a nemzeti zászlón is megjelenik
Mivel a templomok egymástól távol, szétszórva helyezkednek el a nagyjából 400 négyzetkilométeres terülten, így a terület gyalogos felfedezését SENKINEK SEM AJÁNLOM. De tényleg. (Főleg hogy napközben nagyjából 35 fok van, és tűz a nap.) A második napon mi pl. biciklit béreltünk (1 dollár/nap), és azzal közlekedtünk.
A két napos Angkor-túránkba a következő templomok meglátogatása fért bele:
Angkor-Wat (ugye a leghíresebb épületegyüttes, ami minden képeslapon szerepel)
Ta Prohm Kei
Bayon
Angkor Thom
Ta Prohm
Banteay Kdei
Khleang
Thommanon
Chau Say Tevoda
Ta Keo
Az épületek történetét most nem írnám le, mert művészettörténész végzettség ide vagy oda, annyira én sem vagyok a téma szakértője, plusz, akit érdekel az majd úgy is utánanéz magától.
Érdekesség egyébként, hogy az Angkor templomkomplexum terültén rengeteg kis falucska található (aki ismeri a FAR CRY című számítógépes játékot, az el tudja képzelni… IGEN, PONT OLYANOK A FAULCSKÁK, MINT OTT), ahol a helyiek éttermeket üzemeltetnek, vagy éppen kókuszdiót esetleg fagylaltot árulnak.
Most beszéljenek helyettem inkább a képek:
Az Angkor Wat épületegyüttese
Kilátás az Angkor Wat tetejéről
Bayon mosoly
Anno Lara Croft is itt ugrált…
A templomokban a térd és vállak nem lóghatnak ki a ruha alól
Az egyik este Peti a szálloda erkélyén véletlenül belefutott egy egyedül vodkázó mongol fiúba, aki éppen a barátnőjével folytatott veszekedés után vezette le a feszültséget. A fiúk beszélgetni kezdtek, a történet vége pedig gondolom sejthető… fél óra múlva már négyen vodkáztunk a teraszon, a rosszkedv elszállt, és hajnalig beszélgettünk.
Az utolsó siem reapi napon leginkább a városban biciklizgettünk, és meglátogattunk egy-két helyi nevezettességet (az uralkodó kertje, helyi temető, stb.)
Siem Reapban megismerkedtünk kétféle kambodzsai sörrel is, amik természetesen a büszke „Angkor” illetve „Anchor” nevet viselik. A helyi ételek közül az egyik legérdekesebb az amok illetve a lok lak volt. (A rántott madárpók már csak hab volt a tortán, a videó hamarosan érkezik…;)
Rántott kígyók, skorpiók, pókok és egyéb csemegék a siem reapi piacon
Kobra pálesz…
Január 22-én Pénteken buszra szálltunk (ha-ha, ha ez ilyen egyszerű lett volna, mit ahogy én ezt most leírtam…) és átrobogtunk Kambodzsa fővárosába, Phnom Penhbe, ahol ismét rengeteg érdekes dolgot fedeztünk fel. Folytatás következik.