A tegnapi napnak kamerával a kezemben indultam neki, gondoltam dokumentálom a többezres rajongótáborunk számára, hogy mégis hogyan zajlik egy átlagos szombati nap Középföldén.
Mivel tegnapra nagyjából 25 fokot és verőfényes napsütést jósoltak (ami be is jött), Petivel délután 1 körül kirobogtunk a Keleti Kampuszra, hogy végre kicsit sütkérezhessünk a Napon és élvezzük a tavaszt.
Amíg Peti kosarazott a diákjainkkal, addig én kvázi „különórát tartottam” egy srácnak, aki jövőre külföldön szeretne tanulni, ezért nagyon, de nagyon kell neki az angol nyelvtudás. (Amikor ráérek és van hozzá energiám, segítek neki felkészülni.)
Egyébként szeretek vele beszélgetni, rengeteg érdekes dolgot szokott mesélni + kiderült, hogy tök jó humora van, úgyhogy általában rommá röhögjük magunkat.
Én egész délután beszélgettem, Peti terminátorként – szinte megállás nélkül – körülbelül 4 és fél órán keresztül kosarazott, aztán nagyjából fél 6 felé összeszedtük magunkat, és elindultunk hazafelé, ugyanis este programunk volt.
Ricardo, (aki egy helyi magániskolában tanított angolt) jövő héten utazik haza Portugáliába, úgyhogy tegnap tartottunk neki egy búcsúbulit. Az estét egy kávézó/sörözőben kezdtük, majd össze-vissza kalandoztunk egyik KTV bárból a másikba (mindezt szakadó esőben), míg végül hajnaltájt beültünk egy éjszakai étterembe, ahol a főnök annyira megörült annak, hogy mi bizony külföldiek vagyunk, hogy rögtön meg is hívott minket mindenféle csudafinom különlegességre. (A videón az a pillanat látható, amikor éppen kihozzák az első tál homárt, amit nem is mi rendeltünk, és nagyon nem értjük a szituációt. 
Mint az a videóban is látható, a random emberekkel történő közös fotózkodás már szinte a mindennapjaink részre.
Bizony… ennyi szeretetet kapunk minden egyes nap. (:
