Hello Magyarok spoiler, avagy “Belső-Mongólia, ahol nem nagy kunszt a hátrafelé nyilazás”

Belső-Mongólia, ahol nem nagy kunszt a hátrafelé nyilazás

Bár idén már harmadik éve élünk Kínában, eddig valahogy mindig úgy alakultak a dolgaink, hogy sosem jártunk Pekingnél északabbra. Nos, nagyjából egy hónappal ezelőtt lehetőségünk nyílt ellátogatni Belső-Mongóliába. Felejthetetlen élményben volt részünk.

Utazásunkhoz szokás szerint a bár kényelmesnek nem kifejezetten mondható, ám igencsak pénztárcabarát vonatot választottuk. Jelenlegi lakóhelyünktől a Belső- Mongol fővárosig egy laza 19 órás vonatúttal jutottunk el. Mivel a vonat éjszaka indult és másnap estére ért oda, így ez alkalommal a hálókocsit választottuk (hard-sleeper).
A kínai hálókocsikról tudni kell, hogy igencsak biztonságosak, potyázni vagy illetéktelen utasoknak feljutni szinte kizárt. A kalauz beszálláskor elveszi a jegyünket és egy plasztik kártyát ad helyette, mely jelzi, hogy pontosan melyik ágyon alszunk. Az alvófülkékben kétszer három ágy található egymás fölött. Ha valaki az utazásnak ezt a formáját választja, fogadja el a tanácsomat, és ha lehetősége van rá, a legfelső ágyat válassza. A legalsó ágyat azért nem javasolnám, mert aki napközben nem akar az ágyában feküdni, hanem mondjuk olvasni vagy esetleg nézelődni szeretne az ablakon, az tuti, hogy a legalsó ágyra ül be. Ilyenkor aztán csatlakoznak mások is, és beindul a tere-fere, előkerül a kártya, a csirkeláb és a dobozos leves, stb. Ezzel természetesen nincs semmi baj, ám igen kellemetlen lehet, ha mondjuk az ágy tulajdonosa maga is szeretne leülni, esetleg elfeküdni az ágyán.

1

2

Az vonatos utazás felejthetetlen élmény volt, ugyanis gyönyörű tájakon keresztül vezetett az utunk. Anhui megyéből indultunk, aminek nagy részében főleg síkság és szántóföldek találhatóak, ám Pekinghez közeledve szépen lassan kezdtek előtűnni a hatalmas, gyönyörű hegyláncolatok. A hegyek aztán egy pár óra után eltűntek és a végtelen füves pusztaság vette át a helyüket.
Belső-Mongóliai kirándulásunk első megállója Baotou ( 包头) volt. Baotou nem különösebben érdekes város, a térség egyik kiemelt ipari központja. Itt mindösszesen két napot töltöttünk (több is volt, mint elég) ugyanis az utazás megtervezésekor csupán egy látnivalót találtunk, az viszont nagyon érdekesnek tűnt. A várostól nagyjából 70 kilométerre-északra található egy kissé eldugott, külföldi turisták által nem annyira ismert „tibeti” buddhista kolostoregyüttes, a Wudangzhao(五当召).
Wudangzhao(五当召) Belső Mongóliában a legnagyobb és az egyik legjobb állapotban megőrzött még ma is működő kolostoregyüttes.

3

Arra vonatkozó információt ugyan (sem angolul sem kínaiul) nem találtunk, hogy hogyan is lehet oda pontosan eljutni, de gondoltuk, üsse kavics, mi csak azért is megpróbáljuk. Különféle weblapok segítségével arra jutottunk, hogy Baotou régi városrészében a vonatpályaudvar mellől indul egy busz, ami elvileg elmegy egy, a kolostorhoz közeli falucskába. A falucskából ugyan nincs busz a kolostorhoz, de arra gondoltunk, ha nem találunk fuvart, maximum megebédelünk, sétálunk egyet, aztán legrosszabb esetben visszajövünk a belvárosba. Másnap korán reggel felkerekedtünk és átkászálódtunk a város másik felére, majd szerencsésen megtaláltuk a (mini) buszunkat és elsőként fel is huppantunk rá. A busz szépen lassan megtelt utasokkal, főként idős emberekkel, akik már korán reggel bevásároltak a piacon és mentek vissza a falucskájukba. Természetesen beszédbe elegyedtünk, és bár a helyi dialektus okozott némi problémát azért egész jól megértettük egymást.

A társalgás valahogy így hangzott:
– Hova mentek?
– Wudangzhaoba.
– Ez a busz nem oda megy.
– De hát a sofőr azt mondta, hogy ez a jó busz.
– De nem oda megy.
– Akkor ez mégsem a jó busz?
– De jó ez a busz, csak nem oda megy.
– De ha a Wudangzhaoba akarunk menni, akkor ezzel a busszal kell menni?
– Igen, ezzel, de ez a busz nem a Wudangzhaoba megy.

Ez a lehetetlen párbeszéd még hosszú percekig így folytatódott, mire rájöttünk, hogy a bácsi arra gondol, hogy bár ezzel a busszal kell mennünk, ha a kolostoregyüttest szeretnénk megnézni, de nem megy el odáig, hanem hamarabb megáll, és aztán visszafordul. Gondoltuk, ha már ez a bácsi ilyen bennfentes, megkérdezzük tőle, hogy a falucskából hogyan tudnánk eljutni a célállomásunkig. A bácsi erre előreszólt a nála sokkal fiatalabb sofőrnek, nagyjából valami ilyesmit: „Édes fiam, itt van ez a két külföldi, vidd már el őket a Wudangzhao-ig, jó?” Legnagyobb megdöbbenésünkre a sofőr szót fogadott a bácsinak, és körbekérdezte az utasokat, hogy ki az, aki még ugyanoda szeretne velünk eljutni, majd azt válaszolta, hogy jó. Nem voltunk benne teljesen biztosak, hogy jól értettük a helyzetet, de gondoltuk akkor már várjuk ki a végét, hátha jól sül el a dolog. Útközben az út szélén még felvettünk mindenféle random embereket, akik kis horgászszékkel a minibusz középső folyosóján ültek és dőltek fel nagyjából minden második kanyarnál. A kisbusz elrobogott (80km/órával a szerpentinen a szembe sávban) eredeti végállomásához, a kis falucskába, ahol néhányan leszálltak, ám az utasok fele – köztük mi is – a buszon maradt.
A busz végállomásán nagyjából 10 darab fekete bőrkabátos kopasz férfi állt, akik a 100 éves BMW-jük slusszkulcsát az ujjukon pörgetve vetődtek rá a minibuszról leszállókra „WUDANGZHAO-WUDANGZHAO” felkiáltással. Ekkor értettük meg, hogy mitől is mentett meg minket az az ismeretlen öreg bácsika, amikor megkérte a sofőrünket, hogy vigyen el minket „háztól házig”. A sofőr szólt, hogy akkor a következő megálló a Wudangzhao, és aki bújt, aki nem indulunk. Legnagyobb meglepetésünkre nagyjából 10 perc múlva valóban elénk tárult a kolostoregyüttes gyönyörű látképe. A sofőr két órát adott a nézelődésre, aztán elindultunk visszafelé.

4

5

6

7

8

9

10

11

11a

11b

Baotouból másnap reggel átvonatoztunk a nagyjából 100 kilométerre található Belső-Mongol fővárosba, Hohhotba.
Mind Hohhot, mind Baotou kétnyelvű város, a buszokon például először mongolul aztán kínaiul mondják be a megállók nevét. Az üzletek nevei is kötelezően két nyelven vannak kiírva.
Hohhotba megérkezvén az első utunk a hatalmas emlékanyaggal rendelkező Belső-Mongólia Múzeumba vezetett, ahol nagyjából 4 órán keresztül barangoltunk.

12

Az első Kínai űrhajó

13

Az első Kínai űrhajós szkafandere

14

Az első Kínai űrhajós heti menüje

16

Itt nem nagy kunszt a hátrafelé nyilazás

17

Itt nem nagy kunszt a hátrafelé nyilazás

18

A lovaspóló eredeti feltalálói…

19

Múzeumi falszöveg angol, kínai és mongol nyelven. (Érdemes beleolvasni az angol verzióba, rendkívül szórakoztató)

Az elmúlt évek során nem egyszer kaptuk már meg a helyiektől, hogy a magyarok tulajdonképpen Kínaiak, (HUN-HAN) úgyhogy igazából mi testvérek vagyunk.

20

20a

„Az elektronszarvas” (ha ez mond még valakinek valamit…PPKE-BTK Művészettörténet – középkor szigorlat 😀 )

Szállás szempontjából a Couchsurfinget választottuk, így egy kedves helyi család otthonában szálltunk meg. Laurence és Laura angoltanárok a Belső-Mongólia Orvosi Egyetemen, ahova másnap közösen el is látogattunk. Íme a kampusz:

21

22

23

Reggelire a helyiek általában Buuz-t, azaz (főként birka) hússal töltött gombócokat esznek teával. Mi sem tettünk másképp.

Hohhot belvárosában rengeteg a látnivaló, ezek közül én most csak egyet emelnék ki: a muszlim negyedet. A belváros szívében található muszlim kerület nagyjából olyan, mintha egy varázslatos mesekönyv lapjain sétálnánk. A házak belső udvaraiban lépten-nyomon eldugott kis mecsetekbe botlik az ember. Az utcákon különleges helyi csemegéket vásárolhatunk.

24

25

26

27

28

29

31

Hohhotban végre valahára lehetőségünk adódott kipróbálni a kumiszt is. Ez a fajta nagyjából 3-4% alkoholt tartalmaz, az ízét pedig nagyjából úgy kell elképzelni, mintha egy citromos túrótortát feloldottunk volna egy üveg vízben majd leszűrtük volna, és most annak innánk a kissé szénsavas levét.

33

32

Dzsingisz kán természetesen az egyik legnagyobb helyi legenda, hatalmas kultusz övezi a személyét. Számtalan park, utca, tér, stb. viseli az ő nevét. (Mi is egy róla elnevezett lakóparkban laktunk) Dzsingisz kán mauzóleuma egyébként a Hohhottól nem messze lévő Ordosban található, de sajnos idő hiányában oda ez alkalommal nem jutottunk el. Majd legközelebb.

34

Dzsingisz kán és (egyik) kedves neje

A vendéglátó családunk hohhoti látogatásunk utolsó estéjén egy különleges mongol vacsorára vitt el bennünket egy hamisítatlan családi kifőzdébe. A vacsorát a helyi szokás szerint forró sós tejes-teával kezdtük, majd Laurence kirendelt mindenféle különlegességet. Az első fogás, ami egy joghurtos (merthogy Belső-Mongóliában Kína nagy részével ellentétben valódi tejtermékeket használnak) búzadarás püré volt még egész szolidnak számított. Ezután következett a birkabélbe töltött sült birkavér (nem is véres-, inkább vérkolbász) és a krumplis-zöldséges marhahús . A kegyelemdöfés az olajos bundába panírozott birkahús volt, ami után már mozdulni sem tudtunk.

35

36

Mindent összevetve egy újabb felejthetetlen utazásban volt részünk, új barátokra tettünk szert, és ismét olyan helyekre juthattunk el, amelyekről korábban azt sem tudtuk, hogy egyáltalán léteznek.
És hogy hová megyünk legközelebb? Hamarosan megtudjátok! Addig is 再见!

Belső-Mongóliai beszámoló

Ne haragudjatok, de egyszerűen nincs időm megírni ezt a beszámolót rendesen. Amint összeszedem magam ígérem pótlom, egyelőre beszéljenek helyettem a képek:

800px-inner_mongolia_in_china_all_claims_hatched-svg

Hogy hol is van pontosan Belső-Mongólia? Hát kérem szépen: itt.

dsc03414

Wudangzhao (五当召) Tibeti kolostoregyüttes, Baoutou-tól nagyjából 50 kilométerre a semmi közepén. (Ide igencsak kalandosan jutottunk el, amint időm engedi megírom… :)

dsc03432

Wudangzhao (五当召)

dsc03448

Wudangzhao (五当召)

dsc03452

Wudangzhao (五当召) Tibeti imazászlók

dsc03457

Wudangzhao (五当召)

dsc03515

Inner Mongolia Museum, Hohhot – Az első kínai rakéta

dsc03518

Inner Mongolia Museum, Hohhot – Az első kínai űrhajós felszerelése

dsc03519

Az indítópanel “- UUUUh Dexter, what’s this button dooo?” “- No Didi, noooooo! “(bocs, ezt a képet muszáj volt)

dsc03526

“Attilám, hát most akkor mi legyen?” – Inner Mongolia Museum, Hohhot

dsc03533

A helyi nemzeti hős nem más, mint Dzsingisz kán, akiről lakóparkokat neveznek el.

dsc03534

A legősibb RV – Inner Mongolia Museum, Hohhot

dsc03539

Itt nem nagy kunszt a hátrafelé nyilazás :) Inner Mongolia Museum, Hohhot

dsc03550

Grassland jelenet – Inner Mongolia Museum, Hohhot

dsc03557

Kik találták fel a lovas pólót? Na kik? Hát természetesen a Kínaiak. – Inner Mongolia Museum, Hohhot

dsc03559

Vacsora a Couchsurfing hostjainkkal Laurával és Laurenccel

dsc03570

Látogatás a Belső-Mongóliai Orvosi Egyetemen, ahol egyébként “vendég előadást” tartottunk Petivel

dsc03566

Peti a kolik között, háttérben a végtelen hegyek – Belső-Mongóliai Orvosi Egyetem

dsc03560

Belső-Mongóliai Orvosi Egyetem

dsc03561

Belső-Mongóliai Orvosi Egyetem – könyvtár

dsc03563

Laura

dsc03576

Hohhot – Belváros, Buddhista kolostor

dsc03581

Hohhot – Belváros, Buddhista kolostor

dsc03612

Végre valahára: A KUMISZ. (Kb 3-4% alkoholt tartalmaz, az ízét pedig kb. úgy képzeld el, mintha egy citromos túrótortát feloldottál volna egy üveg vízben majd leszűrted volna, és annak innád a levét.)

dsc03614

Kumisz, a komisz. (bocs)

dsc03616

Laurence (Couchsurfing hostunk)

dsc03622

Hohhot – Kézművesek utcája

dsc03623

Hohhot – Muszlim negyed

dsc03629

“- Hogy szólítsalak? Al? Vagy egyszerűen csak Dini?” – Aladdin csodalámpája a nagymecset előtt, aminek az aljában karóra boltok vannak. (Hohhot belváros)

dsc03638

Felirat a mecset belső udvarán lévő falon

dsc03640

Hohhot, Mecset belső udvar

dsc03643

Hohhot, muszlim negyed, városkapu

dsc03653

Vacsora egy tradícionális mongol étteremben Laurával, Laurenccel és a kisördög fiukkal. A birkabélba töltött sült birkavér nem volt finom. Minden más viszont FANTASZTIKUS volt!

dsc03659

Utolsó reggel még egy Buddhista kolostorlátogatás a belvárosban :)

Amióta nyáron Eszter megmutatta a “PRISMA” nevű telefonos alkalmazást, azóta nem tudok leszakadni róla. Íme néhány kép, amelyet “megprizmáztam”

9758705670a4d65b91275f4a542718fe1507_k15

4650e3896f2800eb06c6c4189450d3acresnet9_n7

94dc751ebeaf7be81e928b07ef3cf7f3s_8

81bd5e0974058286beee9a7e72c2e4f6s_n1

7d5c32b28e9d8bb06d184be1287151032107_hb2

6fad4a5e1fae95e9c941528a4bd78938resnet9_n3

2ff3b6dd51f0db1ea1df1b0bf18ae5f81507_k15

+1 gártisz kép:

img_20160918_115136

7. évfordulónkat nagyjából – 500 másik kínai családdal összezárva – a vonaton ünnepeltük meg. Romantikus vacsorát szerveztünk magunkak, ahol a főmenü dobozos leves volt.

Egyelőre ennyi, később jelentkezem, csókok!

Képes beszámoló az elmúlt két hét eseményeiről

mmexport1473259917143

Potluck (azaz azt eszel, amit hozol) party Sav lakásában. A képen új kollegáink illetve a bengbui külföldi csapat látható.
Balról jobbra
Feketében Don (USA), srága pólóban Maria (RUS), Peti és én…, Saiya (JAP), Ana (UKR), Yaya (CN), üveggel a kezében Levi (USA), piros pólóban Don barátnője (CN), sárgában Alex (CH), hátul Ehren (USA), Brandon (USA), Julia (UKR) és Talita (BRA). A kanapén a házigazda: Sav (ITA)

mmexport1473259897577

… aki az előző képet készítette: Nathan (a kép bal szélén), aki Dél-Afrikából érkezett.

mmexport1473228749118

Szombat délután a kicsikkel…

mmexport1473228752942

mmexport1473228759804

mmexport1473228782350

… és a nagyobbakkal.

mmexport1473228763491

img_20160904_174258

Szombat délutuáni 水饺, azaz vízben kifőzött húsos táska készítés Kiddel és feleségével.

img_20160904_181846

img_20160904_185713

… és az elengedhetetlen Kavalan Whiskey.

img_20160904_175656

Dancsinak sok szeretettel. :-)

img_20160911_124157

Végre megtanultam kezelni a “kaja házhozszállítós” alkalmazást (nem olyan egyszerű ám… :) így próbaként rendeltünk Petivel egy menüt a “Dörner Kingből”. :)

img_20160912_101631

Mogyoróvajas banános palacsinta Anyukámtól kapott házi eperszósszal és kávéval. Hétfő reggel 10 óra… azért nincs rossz dolgunk. :)

mmexport1473570677736

Hajbalzsam reklámban szerepelek… :)

img_20160912_122251

img_20160708_120757

A jóöreg RObotHappy Restaurant… vajon mit árulnak? Gépzsíros szendvicset? És egyébként is, mit keres ott Pókember?

img_20160708_111912

Ezt egyáltalán nem tudom értelmezni.

img_20160702_070536

Ha SNSMUNG márkájú telefonoddal bármi gondod adódna, ez a szervíz biztos szívesen segít.

mmexport1473258678393

Ahogy láthatjátok, zajlik az élet rendesen Bengbuban. Jövő hétvégén vonatra szállunk, és elindulunk Belső-Mongóliába kalandozni egy kicsit. Nemsokára újra jelentekezem részletekkel! Csókok