Figyelem! Rettentően hosszú beszámoló következik!
Az idei holdnaptár (merthogy Kínában a hold mozgásától függően, minden évben másképpen alakulnak a hónapok és ünnepek) szerinti 8. holdhónap 15. napján, azaz az elmúlt hétvégén ünnepeltük az úgynevezett Őszközép-holdünnepet. Ez az ünnep több mint 3000 éves múltra tekint vissza, de a mai napig kiemelt fontosságú szerepet játszik a kínai családok életében. A barátaimtól, akiket bár próbáltam faggatni, sajnos csupán annyit sikerült megtudnom, ezen a napon a családok összejönnek és közösen vacsoráznak, beszélgetnek, holdsüteményt esznek, és a hagyomány szerint egész éjjel fennmaradnak, hogy megtisztuljanak a telihold fényében. (Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor ez az este nagyjából megfelel egy magyar karácsonynak.)
Az ünnepre való tekintettel az egyik barátunk (nevezzük őt most az egyszerűség kedvéért Jasonnek) meghívott minket a szülővárosába, hogy töltsük az ünnepet a családjával és Vele.
Jay-Z selfie
A meghívást köszönettel elfogadtuk, és péntek késő este izgatottan érkeztünk meg Ma’anshan-ba (马鞍山) – ekkor még nem sejtettünk, hogy a hétvége folyamán nem csupán egy közös vacsorára voltunk hivatalosak.
Jason szülei 3 napra szóló írásos útitervet készítettek számunkra, mely magában foglalta a város és annak környékén fellelhető összes látványosság meglátogatását. Az első este, mivel nagyjából 10 körül érkeztünk meg , „csupán” egy ismerkedős vacsorára voltunk hivatalosak. (Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy már az első vacsorán csupa finomság, terülj-terülj asztalkám, és elpusztíthatatlan mennyiségű étel került terítékre)
A második napon (szigorúan tartva magunkat az útitervhez) reggel 8-kor a szálloda előtt várt minket Jason és apukája autóval, így reggeli után rögtön neki is vágtunk a város felfedezésének. Ma’anshan (马鞍山) egy – Kínai viszonylatokban kicsinek számító – másfél milliós lakosságú kisváros, amely a Jangce folyó mellet, Anhui és Jinagsu megye határán helyezkedik el. Nevét, mely magyarra fordítva nagyjából annyit tesz, hogy „lónyereg hegy” a legenda szerint egy tábornok hűséges lováról kapta, aki – miután gazdája életét vesztette a csatában – a folyóba ugrott, hogy véget vessen saját életének is. A város egyébként főként az acélgyártásról híres: a ma’anshani acél nemcsak Kína teljes vonatközlekedését biztosítja, de az űrkutatásban is kiemelten fontos szerepet játszik. Szintén Ma’anshanhoz kötődik a híres költő Li Bai (李白) neve is, aki a legenda szerint folyamatosan tök részeg volt, mivel állítólag csak ekkor tudott írni, és aki itt élt és alkotott, egészen addig, amíg egy éjjel részegen meg akarta érinteni a holdat, de helyette beleesett a Jangce folyóba és megfulladt.
Túránkat a Jangce partján kezdtük, ahol megtudtuk, hogy Ma’anshan kikötője nemzetközi forgalmat bonyolít, azaz innen közvetlenül szállítják az árut Európába és Amerikába. Izgi, mi?
3 majom a Jangce partján
Jangce
A folyópart után ellátogattunk a fentebb már említett Li Bai (李白) emlékmúzeumába, amely egy hegyoldalban helyezkedik el, és hatalmas parkok veszik körül. A hegyoldalban nagyjából 3-4 órán keresztül sétálgattunk, utána pedig ebédelni indultunk.
Li Bai (李白) emlékkert
Li Bai (李白) felkér táncolni, de elutasítom, mert rendkívül ittas
Li Bai (李白) egyik verse Mao Ze Dong (毛泽东) kéziírásával
A fiúk (balról: Peti, Jason, Jason papája)
Az ebéd utáni következő program a Ma’anshani híres ágymúzeum meglátogatása volt. Bevallom, fogalmam sem volt, hogy egyáltalán létezik olyan, hogy ágymúzeum, de hát tessék, bizony létezik. 
A múzeum rendkívül érdekes volt, bár szegény Jason a végére eléggé lefáradt, ugyanis ő volt a hivatalos tolmácsunk, és mindent egyből fordított, amit az idegenvezető mondott.
Ágy jelenet
Az ágy tetejére van erősítve egy kis, madárka alakú harang, hogyha mozog az ágy, már jó messziről lehessen hallani… a kép bal oldalán a szülők stalkerkodnak…
The crew
A múzeum után ellátogattunk a város új, még éppen épülő főterére, ahol Jason apukájának az irodája is található. Az irodában kaptunk egy gyors körbevezetést, majd, mivel kicsit későre járt, elindultunk vacsorázni. Ebbe az étterembe Jason papája már nem jött velnk, itt a barátaival találkoztunk és vacsoráztunk egy hatalmasat.
Tornasor
A vacsi után a tradicionális kínai programot követtük, azaz a KTV bár felé vettük az irányt. Nagyjából éjjel 1-ig kornyikáltunk, majd mikor mindenki hazament, a park felé vettük az utunkat, és még pár sör társaságában beszélgettünk hajnalig.
Másnap reggel nem volt kegyelem, ismét reggel 8-kor indult a program, ezúttal tradicionális kínai reggelivel kezdtünk: szójatej, tojás, olajban sült dzsaodzi (饺子) és rizsleves.
A laktató reggeli után a város környékén elhelyezkedő látnivalók következtek. Elsőként egy olyan pontnál álltunk meg, ahol (na jó, ezt én sem értettem pontosan) a Föld mágneses energiái felborultak, és a földre letett tárgyak a fizika törvényeinek figyelembevétele nélkül az emelkedőn felfelé gurulnak. Kipróbáltuk üvegekkel, és tényleg működött, sőt, ha a kocsi kézifékjét nem húztuk be, a több mázsás autó is szépen magától elkezdett felfelé gurulni a lejtőn. Mindenesetre nagyon érdekes volt. Erről a pontról mellesleg csodálatos kilátás nyílt a környező hegyeket borító bambuszerdőkre. (:
A következő megálló egy tradicionális falucska volt (kb. skanzen jellegű) ahol az őstermelők árulták a ház kertjében megtermelt szuperbio egészséges zöldségeket. A biogazdaság után teaültetvényeket látogattunk, és ebédeltünk egy hatalmasat (ismét).
Teaültetvények
A délutáni program a Ma’anshan helytörténeti múzeumba vezetett, ahol nagyjából 2-3 órát töltöttünk el.
Az egész hétvége számomra legkedvesebb része a vasárnapi családi vacsora volt, ahol találkozhattunk Jason családjával. Az ünnepi menü hagyományos kínai ételeket tartalmazott. mint például különféle rákok, homárok, halak (ne feledjük, hogy a Jangce partján vagyunk) zöldségtálak, húsok, köretek, amit csak el tudtok képzelni. A vacsorát megelőző két napban többször is szóba jött a magyar konyha. Jason szülei elképedve hallgatták, hogy mi magyarok mennyi mindent sósan eszünk, ami Kínában édességnek számít (ilyen például a popcorn, a virsli, a szalámi, a paradicsom, satöbbi.)
李家 – A Li család (és én)
A vacsora végén Jason anyukája előhozta a meglepetést, ami nem más volt, mint a desszert. Azt mondta, hogy bár tudja, hogy távol vagyunk az otthonunktól, szeretné, ha ezen az ünnepen családi körben éreznénk magunkat, így megpróbált a kedvünkben járni, és magyarosan elkészíteni az utolsó fogást, hogy érezhessük az otthon ízét. Szinte könnyekig hatódtam ezen a figyelmességen, amíg meg nem láttam, hogy mi is pontosan a desszert. Nos…a desszert nem más volt, mint gyümölcssaláta, méghozzá jól megsózva és vastagon beborítva… MAJONÉZZEL. Szerintem Petivel mindketten annyira ledöbbentünk, hogy egyszerűen nem mertünk szólni, hogy ez a fogás a kivételek kategóriájába tartozik, és ez nálunk is édes. A becsület úgy diktálta, hogy szedjünk egy jó nagy tányérral az ízes desszertből, de azokat az arcokat az asztalnál azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni… 😀
Amikor Jason apukája kiszólt a konyhából, hogy van ám itt még egy meglepetés, már azt hittük leesünk a székről (mi jöhet még a sós majonézes gyümölcssaláta után?). A Kínai etikettben a leves az étkezés utolsó fogása, így legvégül került felszolgálásra a sós- magyaros-gulyásleves. (Az tényleg finom volt:)
Az este különlegessége a holdsütemény volt, ami általában kerek alakú, tetejét írásjegyekkel, népi motívumokkal díszített, általában vörös babpürével töltött iszonyatosan tömény sütemény. (A kerek alak a családot szimbolizálja)
“Srácok, nyugodtan szedjetek még a gyümölcssalátából, az mind a tiétek!”
A vacsora után egy szupermarketben vettünk még pár sört (meg tejet…), és Jason egyik barátjával négyesben éjszakai teliholdsugár-fürdőt vettünk a tóparton (:
李家 – A Li család (és mi)
Másnap még megejtettünk egy közös ebédet Jasonnel és az apukájával, utána pedig elbattyogtunk a vonatállomásra, és együtt visszatértünk a jó öreg Suzhouba. Nyomtunk még egy közös vacsorát, utána pedig hazajöttünk kis lakásunkba.
Másnap régi barátunk, Kidd, – akivel még tavaly találkoztunk Nanjingban a couchsurfing oldalon keresztül – látogatott meg minket, szerdán pedig elindultunk, hogy bevegyük Xi’ant. Most egy kicsit lefáradtam, úgyhogy folyt. köv. később, részletes Xian beszámolóval és képekkel (:
Addig is agyő mindenkinek
