Sok más beceneve mellett Shanghait a kelet New Yorkjának is nevezik. Most már értem, hogy miért…
2014.12.31-én este 23:48-kor indult volna a vonatunk Shanghaiba, de mivel késett nagyjából 10 percet, így az újévet a suzhoui pályaudvaron köszöntöttük (nagyjából 200 kínai családdal együtt). Amikor éjfélt ütött az óra, semmi nem történt. Jó, persze, tűzijátékos – pezsgős – ünneplős csodát nem vártam, de azért az mégis csak fura volt, hogy senkinek még a szeme sem rebbent. Minden ment tovább a megszokott rendben: gyerekek üvöltöttek és verték a beengedő kaput, a férfiak bagóztak, valaki aludt, voltak, akik kártyáztak, stb.
A vonatutat végigaludtuk, és reggel 8:30-kor hipp-hopp, már a Shanghai pályaudvaron is voltunk. Első utunk a Shanghai múzeumba vezetett (ami egyébként ingyenes volt). A múzeumban nagyjából 3,5 órát töltöttünk, de akár egész nap maradhattunk volna, annyi látnivaló volt.
A következő látnivaló a híres nevezetes „Nanjing-road” volt, amiről az összes diákunk – főleg a lányok – folyamatosan áradozik, hogy ezt bizony látni kell, és úgy nem halhatunk meg, hogy ne shoppingoltunk volna életünkben legalább egyszer ott. Hogy teljesen őszinte legyek, számomra nem volt akkora durranás, mint vártam. Váci utca x 4 + pár százezer ember. Nagyjából ennyi. 10 emeletes bevásárlóközpontok, ahol kizárólag GUCCI, PRADA, ARMANI, BREITLING és hasonló kaliberű boltok vannak. (Vásárló persze nincs egyikben sem, így minden boltban 5-6 tétlen eladó várja, hogy végre valahára betévedjen valaki…)
(Peti kedvenc képe az ismeretlen bácsiról- Nanjing Road)
A Nanjing roaddal (New York, Broadway) párhuzamos a tőzsde utca (New York, Wall Street) ami egyenesen belefut a Bundba, (ami pedig nagyjából a new york-i Battery parknak felel meg, azzal a különbséggel, hogy itt a Bund Staten Island, mert innen látod a felhőkarcolókat, nem a kompról… egyébként itt is van komp.)
(浦东 – Pudong)
(Holy Trinity Church – Shanghai…khm)
A Shanghai „Wall Street” olyannyira new york-i, hogy még bikájuk is van. (Ugyanaz a muki tervezte…mondjuk a pontos mása a Wall Streetinek, úgyhogy sokat nem kellett terveznie, de mindegy.)
A Bund mellett fut az alternatív Belgrád-rakpart, ahol kizárólag bank és tőzsdeépületek sorakoznak egymás mellett.
(Hopp, itt egy Flatiron buliding)
Természetesen átkompoztunk a túloldalra, ahol legnagyobb meglepetésünkre nem volt senki. Az utcán csak néhány autó bolyongott, emberek pedig elvétve bukkantak elő (azok is csak rémült arcú turisták voltak). Amikor elértünk a Pearl Oriental Towerhez, rájöttünk, hogy hol vannak az emberek. Ott.
Este még visszamentünk a Bundra, hogy lőjünk néhány képet a kivilágított túloldalról, ekkor érkeztek meg a katonák. Először nem értettük, hogy mi is történik, csupán annyit láttunk, hogy 15-20 busz leparkolt, és mindegyikből özönlenek ki az egyenruhások. (Külön érdekesség volt, hogy mindegyik hóna alatt volt egy hokedli.)
A fényképezkedés után elindultunk a Nanjing Roadon a legközelebbi metrómegálló felé, hogy eljussunk a szállásunkra, na, ekkor értettük meg, hogy mit is csinál itt ez a rengeteg katona: a zebrán való átkelést biztosítják. Ahogyan a lámpa pirosra váltott, egy 30 fős osztag beállt elénk, és sorfalat alkotott, hogy nehogy véletlenül lelépjünk a járdáról. A katonasorfal 20-25 éves fiatal srácokból állt, és mivel nagyjából 10 centire álltak az arcomtól, gondoltam rájuk mosolygok, had örüljenek ezen a hideg Januári estén. Nos, a mosoly viszonzatlan maradt, a katonák még az angol Bobbykat is megszégyenítő kifejezéstelen arccal bámultak a képünkbe nagyjából két percen keresztül. Kicsit sértette is az önérzetemet a dolog, hiszen nálam az esetek 99%-ban működik a mosoly-dolog. Hát itt nem működött. Aztán végül megértettük miért is… Ahogy odaértünk a metrómegállóhoz, megdöbbenve láttuk, hogy az bizony le van zárva. Kisebb pánik-roham után végül találtunk egy angolul beszélő srácot, akit megkérdeztünk, hogy most akkor mégis merre, meg hogyan, meg egyébként is mi ez az egész. Azt mondta, hogy az előző este történtek miatt van itt ez felhajtás a katonákkal, és ezért van lezárva a metró is. Szerintem látta a fejünkön, hogy fogalmunk sincs mi történt itt előző nap, így végül elmesélte, hogy 36 ember meghalt (85 pedig kórházban van), mert a tegnapi szilveszteri bulin kitört a pánik a Bundon, és agyontaposták egymást. (Ezután már érthető volt a mosoly dolog, egy ilyen tragédia után nincs min vigyorogni.)
Ezen kicsit ledöbbenve eldöcögtünk a szállásig, majd beájultunk. (A szállásunkat az Airbnb-n találtuk, egy belvárosi magánlakás teletömve emeletes ágyakkal, jó fej emberekkel, igencsak kedvező áron.)
(Az arckifejezésem azt hiszem, sok mindent elárul…)
Néhány szó a shaghai metróról: Iszonyatosan modern, olcsó, és biztonságos. (Minden egyes belépésnél csomagátvilágítás, ellenőrzés, rengeteg rendőr,stb.) A fel és leszállás számomra mindig hatalmas trauma volt, ugyanis senki nem várja meg, hogy a másik előbb leszálljon, hanem abban a pillanatban, ahogy a metró kinyitja a (dupla) ajtaját, azonnal indul a – még Slayer koncerteket is megszégyenítő – pogó.
Funfact: Petivel azon röhögtünk, hogy a metrón igazából azt csinálsz, amit akarsz. Simán letolhatod akár a gatyádat is, ha úgy tartja kedved, ugyanis senki nem fogja észrevenni. Soha senki nem néz senkire, mindenkinek (és tényleg mindenkinek, a 3 évestől a 93 évesig) a kezében ott van az a rohadt mobiltelefon, és vagy chatel vagy sorozatot néz.
Másnap reggel korán nekiindultunk a városnak, és körülbelül 1,5 órás eltévedős-bolyongás után eljutottunk a Jáde-Buddha templomba.
A templom után következett a Qi Bao (七宝镇) negyed, ami Shanghai egy teljesen más arcát mutatta meg. Régi házak, csatornák, macskaköves utcák. Ha csak bekötötték volna a szememet és úgy hoztak volna el ide, valószínűleg nem hittem volna el, hogy ez ugyanaz a város.
A legfantasztikusabb látnivaló ismét a Buddhista templom és kolostor volt. (Az egyik szobába áthallatszott, ahogyan a szerzetesek kántáltak és közösen énekeltek:)
Az egész délutánt Qi Baoban tötöttük, este pedig visszamentünk a városba, vacsoráztunk egyet, majd végül kikötöttünk a szálláson. Este még lenyomtunk egy parti Uno-t meg egy üveg bort a lakótársakkal, majd lefeküdtünk aludni.
A hostelba aznap este érkezett 3 thai csajszi (cserediákok, akik, mielőtt még végleg hazamennének, utazgatnak egy kicsit Kínában) akik iszonyatosan aranyosak voltak. Bármit mondott nekik az ember, teljesen egyszerre reagáltak mindenre. A beszélgetés Peti és a csajok között nagyjából valahogy így hangzott.
– We come from Hungary
– Wáááááááááááá!
– It’s in Europe.
– Wúúúúúúúúúúúú!
– Now we live in Suzhou.
– Úúúúúúúúúú!
Másnap reggel 08:30-kor indult vissza a vonatunk, úgyhogy korán keltünk, és hipp-hopp, délután fél 5-re már haza is értünk. (Aú)
(Utazók reggelije)
Shanghai tehát tényleg a kelet New Yorkja, az egyetlen különbség, hogy Shanghaiban piszok nagy terek vannak, a házak nincsenek összezsúfolva, és nincs szükség kínai negyedre 
