Az „egy gyermek politika” és annak következményei
Mi is az „egy gyermek politikája”?
Kína népessége 1949 és 1976 között 540 millióról 940 millióra növekedett. A túlnépesedés elkerülése/lelassítása érdekében a Kínai Kormány bevezette az „egy gyermek politikáját”, ami egy 1979-től egészen 2015-ig létező államilag felügyelt és irányított családtervező program volt. A szabályozás értelmében minden családnak csupán egy gyermeke születhetett, elősegítve ezzel a gazdaság és az életszínvonal általános növekedését.
(A dolog természetesen nem fekete vagy fehér, a szabályozás nem mindenkire vonatkozott; ilyenek voltak például a különféle kisebbségek tagjai, akik akár 2-3 gyermeket is vállalhattak. Abban az esetben is megengedett volt például a második gyermek, ha az elsőszülött valamiféle testi vagy szellemi fogyatékossággal rendelkezett, vagy ha mindkét szülő egyke volt, stb.)
A születések szabályozása és a népesség növekedésének visszaszorítása a kezdetekben beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ám az évek múlásával jelentősen átformálta a nemek arányát a kínai társadalomban.
Mi ezzel a probléma?
A legnagyobb probléma a nemek megoszlásában rejlik. A Kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal (National Bureau of Statistics) szerint jelenleg 100 kínai nőre 118 férfi jut, és ez a szám egyre csak növekszik.
Miért van ez?
Míg a városi középosztály nagyrésze a nyugdíjkorhatár elérése után elegendő nyugdíjat kap ahhoz, hogy gondoskodni tudjon saját magáról (illetve a nyugdíj mellett a fiatalabb generáció is támogatja őket) ezzel szemben az elszigeteltebb és fejletlenebb vidéki térségekben – ahol az iskolázottság is alacsonyabb – az emberek mindennapi megélhetése teljes mértékben a földműveléstől függ. Ezeken az elmaradottabb területeken a családok a gyermekvállaláskor a fiúgyermeket preferálják, ugyanis a mezőgazdásági munkák elvégzése és az idősek eltartása az ő feladatuk. Amennyiben az elsőszülött gyermek lány, a családok próbálkozhatnak egy második gyermekkel is.
(Egyetemista diáklányaimnak például 90%-ban van egy kisöccse, aki még otthon lakik.)
Van egy barátunk, aki például hét éves koráig papíron nem létezett. Sokadik lánytestvére után szülei hatalmas örömére végre megszületett ő, első fiúgyermekként a családban. Ez eddig mind szép és jó, de a törvény szerint ő egy illegális gyermek, így a létezéséről a hivatalok nem tudhattak, különben a családot súlyos bírságok kifizetésére kötelezték volna. A barátunknak egészen hét éves koráig nem voltak papírjai, és semmilyen hivatalos rendszerben nem volt nyilvántartva. Mivel hivatalos okmányok nélkül iskolába sem járhatott volna, hét éves korában a szülei elintézték, hogy „legális” státuszba léphessen. Amikor megkérdeztük, hogy, azt mégis hogyan, a barátunk mosolyogva csak annyit felelt: „关系” (ejtsd: guānxi ) azaz „kapcsolatok”. A关系évezredek óta a kínai társadalom mozgatórugója, a segítségével nagyjából mindent el lehet intézni. Egy „jóbarát” itt, egy szívesség ott, egy vacsorameghívás amott és már meg is oldódott minden probléma. És tényleg…
Egy másik (férfi) ismerősünk Petinek elmesélte, hogy neki például három idősebb nővére és egy fiatalabb öccse van, akik mind a szülőkkel élnek vidéken és mezőgazdasági munkát végeznek. Az öt testvérből egyedül ő költözött el a városba és járt egyetemre.
Az amúgy is férfiközpontú kínai társadalom igencsak hagyománykövető. Konfuciusz tanítása szerint a férfinak gondoskodnia kell a családjáról, és idősödő szüleiről is. Ez így mind szép és jó, de akkor mi van a nőkkel? Nos, a tradicionálisabb családokban a házasság után a férj szülei is beköltöznek az ifjú párhoz, hogy segédkezzenek a hétköznapokban és neveljék az unokát.
(A lány szülei nem költöznek be. Mondhatnám azt is, hogy ők „Oldják meg és kész!”.)
(Érdekesség, hogy a kínaiaknak még külön szavuk is van erre a jelenségre, ami valahogy így hangzik: 养儿防老(yǎng’érfánglǎo) – to bring up children for the purpose of being looked after in old age, azaz gyermeket nevelni azzal a céllal, hogy idősebb korodra legyen, aki eltartson. Ennek a jelenségnek is elég súlyos következményei vannak, de azt hiszem, arról majd egy másik alkalommal írok…)
Mint minden érmének, ennek a történetnek is két oldala van, ugyanis a lányos szülők elvárásai igencsak magasak a potenciális kérőkkel szemben: rengeteg barátunk panaszkodott arról, hogy amíg nincs saját lakása és kocsija, addig a lánykérés gondolata fel sem merülhet. Olyan történetet is hallottunk, ahol a lány szülei a lánykérés előtt háztűznézőbe mentek, és csak azzal a feltétellel adták áldásukat a frigyre, hogy megfelelőnek találták a férjjelölt által biztosított életkörülményeket. (A történet szerint a lány szülei a plazmatévé méretétől kezdve a beépített szekrények színén át nagyjából mindenbe belekötöttek, és végül csak azután egyeztek bele a házasságba, miután a fiú teljesítette a „követeléseket”.) Ezt hívják egyesek úgy, hogy „mother-in-law economics” … Szóval a fiúk dolga sem egyszerű.
Míg a legtöbb házaspár fiúgyermek után áhítozik, természetesen vannak kivételek is. Egyik barátunknak például Január elsején született meg az első gyermeke. Beszélgetéseink során többször szóba jött, hogy a feleségével vajon fiúnak vagy lánynak örülnének jobban?
(Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy Kínában az orvos nem mondhatja meg a várandós nőnek a születendő gyermeke nemét… ennek a miértje azt hiszem, nem szorul különösebb magyarázatra… úgyhogy ez általában az utolsó pillanatig titok marad – ha csak nincs egy kis 关系 )
A barátunk válasza – megdöbbentő módon – lány volt. Amikor rákérdeztünk, hogy miért, csak annyit mondott: „a fiúkkal csak a baj van, és nagyon sokba kerül őket megházasítani.”
A történethez természetesen hozzátartozik az is, hogy a barátunk és a felesége mindketten diplomás városi emberek, akik saját lakással és stabil, jól jövedelmező állással rendelkeznek, tehát valószínűleg nyugdíjas korukra sem fognak anyagilag a gyermekük segítségére szorulni.
Az „egy gyermek” szabályozás megszűntetésével a becslések szerint az elkövetkezendő négy évben nagyjából 25-50 millióval több gyermek születése várható. Szakértők szerint a kínaiak számára a közeljövőben a legnagyobb problémát a „leftover-men”, azaz a maradék férfiak fogják okozni (olyan férfiak, akik elmúltak 30 évesek, de még nem házasok), ugyanis a becslések szerint 2020-ra nagyjából 30 millióval több férfi lesz, mint nő. Egyes elméletek szerint (ha valakit tényleg érdekel: Nicholas Eberstadt – The Demographic Future) 2030-ra Kína férfi lakosságának egynegyede nem fog tudni házastársat találni.
