Igaz lassan több, mint három éve Kínában élünk, ám nyaranta – mint a fecskék – minden alkalommal visszarepülünk Magyarországra, hogy a július-augusztus hónapot a családdal és a barátainkkal töltsük. 10 hónap Ázsiában, 2 hónap Magyarországon – ez a mi életritmusunk.
Amióta visszaértünk Magyarországra (nagyjából két hete) sokan kérdeztétek, hogy hogy érezzük magunkat, mi hiányzik, miféle furcsaságokkal találkozunk stb. Nos, kéréseteknek eleget téve ma megpróbáltam összeállítani egy rövidke listát arról, hogy kínai életünkből mi hiányzik és mi nem.
(Természetesen a család és a barátok áll az első helyen, őket bele sem írom ebbe a listába.)
Nézzük, mi az, ami Kínában nincs, és már piszkosul hiányzott:
– Túró Rudi
Örök és megunhatatlan kedvenc. Amióta visszajöttünk, nagyjából minden nap eszem egyet. (Ne felejtsük el, hogy Kínában nincsenek tejtermékek, ami van, az pedig borzasztó. A „joghurtot” például nem szokták hűtőszekrényben tárolni és a gyártástól számított három évig fogyasztható.)
– WC papír
Na igen. Magyarországgal ellentétben Kínában – túlzás nélkül – nagyjából minden sarkon van egy ingyenes nyilvános WC. A WC-k, amik általában pottyantós stílusú latrinák (hééé, jobb, mint a semmi, nem?) könnyebbé teszik az ember életét. Mivel ezek a közvécék ingyenesek, így természetesen nem a legtisztábbak + kézmosó szappan, kéztörlő és WC papír nem jár hozzájuk. WC papír egyébként elegáns éttermekben, középületekben, iskolákban sincs, így én már hozzászoktam ahhoz, hogy a táskámban mindig van egy plusz csomag papír zsebkendő erre az esetre. Ez a reflex Magyarországon is velem maradt, így minden alkalommal viszem magammal a kis „e.ü. csomagomat”, aztán meglepődve tapasztalom, hogy itt nincs rá szükségem.
+ érdekesség, hogy Kínában a WC papírt nem szabad lehúzni a WC-ben, hanem (jobb esetben) egy kis szemeteskosárban kell gyűjtögetni. Undi, mi? :-p
– Csapvíz
Aki ismer személyesen, az tudja, hogy én elég furcsa szerzet vagyok, mivel sosem szerettem vizet inni. Egyszerűen utáltam az ízét és kész. Nos, három év Kínában ráébresztett arra, hogy milyen szerencsések is vagyunk mi itt Európában, hogy ihatunk akár a csapból is. Kínában a víz szennyezett, így kivétel nélkül minden alkalommal fel kell forralni. (Ugye innen jön az „igyunk forró vizet mert az egészséges” duma, aminek a valódi oka egyszerűen csak annyi, hogy szennyezett.) Az egyik első este amikor hazafelé jöttünk Petivel a belvárosból, eszünkbe jutott, hogy „ajajj, elfelejtettünk vizet venni estére meg másnap reggelre, így nem lesz mit innunk…” aztán eszünkbe jutott, hogy itt arra nem lesz szükség, ugyanis a csapvíz is tökéletesen iható.
– Csend
Az utcán egymással beszélgető emberek nem üvöltenek, az édesanyák (általában) nem visítva, jelenetet rendezve szidják a gyerkőcöket a nagyközönség előtt, közös étkezések alkalmával senki nem pofázik teleszájjal úgy, hogy az ételdarabok a terítőn landolnak.
– Az ételek ki vannak a csontozva
…így nem szükséges a leszopogatott, nyálas csontdarabokat egy kupacba az asztal közepére gyűjteni.
– Csámcsogás
Na igen. CSEND!!! Végre!
– Nem mutogat/bámul senki
Üdítő érzés, hogy ha Budapesten felszállok a buszra/villamosra/metróra senki nem mutogat rám ujjal, és nem kezd el fennhangon rólam beszélni, mondván, hogy „úgysem értem”. Bengbuban általában először azt szokták kijelenteni, hogy Orosz vagyok (néha amerikai) mert ugye fehér a bőröm. (Nyilván csak ebben a két országban élnek fehérbőrű emberek…ja nem, igazából csak ezt a két országot ismerik Kínán kívül.) Utána kielemzik, hogy „sárga a hajam, kék a szemem és fehér a bőröm”. Utána – mivel megszólítani nem mernek – a fiatalabbak általában összegyűjtik az összes angol szót, amit 10 év angoltanulás után ismernek (kb. 6-7 szó) és megpróbálják felhívni a figyelmemet magukra, valahogy így: „Bjútifulla. HAHAHAHAHA! Háluó! HAHAHAHAHAHA! Nájsz túmítjúááá. HAHAHAHAHA!” A piruló tinifiúk természetesen sohasem néznek rám és igazából „nem is nekem mondják” ezeket a dolgokat, inkább csak félhangosan skandálják ezeket a mantrákat tőlem pár méterre, hátha majd meghallom és… nem is tudom, milyen reakciót várnak tőlem. Az idősebbek – akik ugye nem tudnak angolul – egyszerűen csak odajönnek és lazán az arcomba fényképeznek a mobiltelefonjukkal. Néha random családok állnak be mellém és „titkos” csoportképek készülnek.
„Budapest – Budapest, Te csodás…”
Budapest az elmúlt három év alatt annyit változott, hogy csak úgy kapkodjuk a fejünket. Itt egy tér, ott egy park, amott egy négyes metró… Nagyjából úgy érzem magam, mint egy turista a saját városomban. (: Ez azért jó érzés.
Átkelés a zebrán
Magyarországon (meg a világ kulturáltabb felén úgy általában) ha az autós látja, hogy a gyalogos szeretne átkelni az úttesten, akkor az esetek túlnyomó részében lefékez, esetleg még meg is áll, hogy átengedje. Nos, Kínában, ha egy autós látja, hogy valaki szeretne átkelni, akkor általában rágyorsít és akár el is üti. Ez nekik valamiféle hatalomjátszma/erőfitogtatás. Egy darabig úgy gondoltam, hogy „ááá, azért csak nem fognak áthajtani rajtam a zebrán” de aztán az évek múlásával rá kellett, hogy döbbenjek, hogy bizony DE. Kínában a közlekedés nem játék.
– Olvasás
Kínai életünkben a munkatempónk igen feszített, a szabadnapjainkon is gyakran dolgozunk (ha meg nem dolgozunk akkor kínaiul tanulunk) így olvasni – főképp magyar nyelvű irodalmat – egyáltalán nincs időnk. Ezen a nyáron a terveim között szerepel a lehető legtöbbet olvasni.
…és akkor mi hiányzik?
– A kaja
Közhely, de tényleg. A kínai kaja iszonyatosan finom, egészséges és rettentően olcsó. Mivel Kínában nem csak olcsóbb étteremben enni, mint otthon elkészíteni az ételt, de nyilván sokkal kényelmesebb is, így hozzászoktunk a jóhoz. (; A gyömbér, a sárkánygyümölcs, a szójaszósz, a halszósz, a birkahús, a teák, a különféle friss zöldségek és gyümölcsök mind-mind filléres tételek a boltban, cserébe viszont nincs kenyér, tejtermékek és kávé. Nyilvánvalóan a sajtos tejfölös szalonnás lángos, a túrós csusza vagy a Rákóczi túrós finomabb, mint a zöldséges párolt rizs nyáklevessel, de egészségtelenebb és drágább is…de hát…valamit valamiért.
– A nyugalom
Kínai életünket kizárólag a munkához kell igazítanunk, egyébként semmi más kötelezettségünk nincsen. Oda megyünk és akkor amikor akarunk, nincsenek határidők, nem kell sietni sehova. Feszültség, vita, intrika és acsarkodás sincsen, Petivel teljes harmóniában, békében és szeretetben töltjük napjainkat. Kínában – ellentétben Magyarországgal – senki sem panaszkodik, és nem pampognak mindig ugyanazokon a megoldhatatlan dolgokon.
– A munka
Na igen. Még csak két hete értünk vissza Magyarországra, de már elkezdtem hiányolni a munkámat. Hiányoznak a gyerekek, a klassz kis foglalkozások, a sok nevetés. (Valószínűleg, ha egy irodában dolgoznék, ahol napi 8 órában papírokat kéne különféle papírkupacokba rendezgetnem vagy emaileket küldözgetni akkor egyáltalán nem hiányozna, de mivel (számomra) a munkám érdekes és változatos, így nagyon szeretem csinálni, és természetes, hogy hiányzik.)
– A kínai órák
A sikeres középfokú nyelvvizsga megszerzése után (oh yeah!) a következő lépés a HSK5-ös, felsőfokú nyelvvizsga. A tankönyv és a hanganyag ugyan itt van nálam, de az önálló tanulás és az intenzív, heti 4-5 alkalmas nyelvóra anyanyelvi környezetben összehasonlíthatatlan.
– Sport
Amióta visszajöttünk, azóta minden egyes napra van valami előre betervezett (általában egész napot igénybe vevő) programunk, ami természetesen jó és szívmelengető érzés, ám emiatt a Kínában már jól megszokott és bejáratott heti 5 napos futás programom széthullani látszik. Ha nem szedem össze magam, ebből nem lesz nyári félmaraton…
BY THE WAY:
HSK4 – Helló középfokú nyelvvizsga 😉 Jövőre felsőfok!
