Amióta visszaértünk, kissé elhanyagoltam szegény blogomat, úgyhogy most következzék egy rövid helyzetjelentés. Szóval már lassan negyedik hete Magyarországon vagyunk, és piszkosul élvezzük a helyzetet. Apukák és anyukák, nagymamák és nagypapák, családtagok, rokonok és barátok szeretetében (no meg töménytelen mennyiségű pálinkában) fürdünk miden egyes nap. Ezúton is köszönjük mindenkinek!
Meg kell hagyni, sok érdekes és egyben megdöbbentő dolog történt az elmúlt hetekben. Rengeteg régi baráttal találkoztam, ami hatalmas lelki feltöltődést adott.
Vannak persze, akik semmit sem változtak, és ez így van jól. <3 Vannak olyanok is, akik 180 fokos jellemváltozáson estek keresztül, és én csak kapkodom a fejemet, hogy itt meg mégis mi a fene történt… Vannak sajnos olyanok is, akikkel (ha rajtam múlik) nem fogok többet találkozni, mert egyszerűen nincs szükségem arra, hogy folyamatosan ok nélkül sértegessenek.
Összességében minden szuper, és rettenetesen élvezzük a budapesti nyarat. Külön meglepetés, hogy csütörtökön érkezik hozzánk Boris is, akivel már több mint két éve nem találkoztam. Alig várom.
Most beszéljenek helyettem inkább a képek:
PVG – DOHA (itt még azt hittük Economyn utazunk… )
…aztán csoda történt, és hangosbemondón keresztül név szerint kiszólítottak minket Petivel a sorból (mondanom sem kell, eléggé betojtunk, hogy mi van…)
Mister and Miss, this is your lucky day. You have been upgraded to Business Class, free of charge.
Nagyjából úgy éreztem magam mint Julia Roerts a “Pretty Woman”című filmben, amikor megláttam az ülés karfájából gombnyomásra kiemelkedő kék ledekkel megvilágított előre behűtött Eviant.
Pizsama, párna, lepedő, takaró, alvómaszk, füldugó, papucs, váltózokni, Giorgo Armani parfüm és testápoló, fogkefe és fogkrém is jár a Business Class utasoknak.
Peti a túloldalon
Late night dining étlap…
Bor és étlap
Kesudió és áfonyalé a film mellé…
Vacsorára mexikói csirketekercset ettem áfonyalével, Peti pedig sajttálat kért Ausztrál borral.
Doha a levegőből 1
Doha a levegőből 2
Qatar többi része pedig nagyjából így néz ki.
A Doha – Budapest útvonalat már az eredeti foglalásunk szerinti “Economy” osztályon tettük meg
DOH – BUD
Első csodálatos MAGYAR REGGELINK
Pázmány reunion + 1 fővel kibővülve, avagy “Helló, Benedek“! <3
HSK 4 in progress
Július – 11 alkalommal voltam futni, összesen majdnem 130 kilométert. Margit-sziget ROCKS!
Tanúlság: Megéri regisztrálni mindenféle légitársaság totálisan haszontalannak tűnő pontgyűjtő hűségprogramjára, mert úgy látszik, hogy néha napján ilyen is megtörténhet az emberrel. Ilyen jót még életemben nem aludtam réepülőgépen. 😉
Nemsokára újra jelentkezem, addig is puszi.