travelblog – Simonnak jelentem

Vietnámi élménybeszámoló – első rész

Szóval 2017 Január 7-én (szombaton) Bengbuból elvonatoztunk a közeli Nanjingba (ahol a reptéren töltöttük az éjszakát) ugyanis másnap reggel 8-kor indult a gépünk Kína déli részén található Guangzhou városába, ahonnan egy átszállással hipp-hopp Saigonban is termettünk.

(A közel egy hónapos Vietnámi kirándulásunk teljes felszerelése egyébként fejenként 1-1 hátizsákban és egy-egy összehajtható kabátban merült ki. Mivel Vietnam észak-déli irányú fekvését tekintve igencsak nagy kiterjedésű, így jelentősek az eltérések az időjárásban is. Míg Saigonban az átlag hőmérséklet 30-33 fok volt napközben, addig Hanoiban nagyjából 10-15 fok körül mozgott.)

Saigonba megérkezvén (ahova egyébként indulás előtt az interneten elektronikus vízumot váltottunk ki) a reptéren két „ismerős”, nevezetesen Quoc és felesége Ly várt ránk.

Egy kis közbeékelés: Az ismerős szót azért tettem idézőjelbe, mert Peti és én személyesen korábban még sosem találkoztunk velük, kizárólag emailben kommunikáltunk. No de akkortulajdonképpen kik is ők? Quoc és Ly egy rettentően helyes, mindig vidám vietnámi házaspár, akik az 1970-es években Budapesten jártak egyetemre, és így ismerkedtek meg anno Ákossal, akivel azóta is tartják a kapcsolatot. Olyannyira tartják, hogy tavaly nyáron például ők jöttek Magyarországra kirándulni.

Mivel sem Quoc-ék, sem mi nem tudtuk, hogy a reptéri vakrandin kit is kell keresni, igencsak zavarodottan léptünk ki a reptér ajtaján Saigonban. A lányos zavar nem tartott sokáig, ugyanis pár másodperc múlva kiszúrtam egy „MAGYAR CSOPORT” feliratot a tömegben, ami félreérthetetlenül nekünk szólt. Kis ismerkedés és beszélgetés után Ly vezetésével a reptéri kisbuszhoz indultunk, ami egészen a szállásunkig vitt minket. Peti zseniális foglalásának köszönhetően az első szállásunk a saigoni „buli utca” (BuiVien) kellős közepén helyezkedett el, úgyhogy a környékünkön 0-24 happy hour/buli/zene és persze hatalmas élet volt.

Érkezésünk napján – miután Quoc és felesége ellátott minket különféle térképekkel, SIM kártyákkal és persze rengeteg jótanáccsal – már csak egyetlen esti program maradt, méghozzá egy közös vacsora az egész családdal. Nagyjából este 8 körül, a szállásunkhoz közeli (Japán) Takashimaya plázánál találkoztunk, ahol egy igazi hamisítatlan vietnámi vacsorán vehettünk részt.

Másnap reggel 8-kor a megbeszéltek szerint találkoztunk Quoc-kal, aki egésznapos városnéző programot szervezett nekünk.
Az első program a 2010-ben épült (nagyjából 265 méter magas) Bitexco Financial Tower meglátogatása volt, amelynek a 49-ik emeletén egy kilátó szint helyezkedik el, innen pedig 360 fokos panoráma tárul a látogató szeme elé.

Bitexco Financial Tower

Kilátás a 49-ik emeletről

A következő megálló a város szívében található BenThanh piac volt, majd a „Saigon Cathedral of Notre Dame” és a régi posta épülete következett. Ebédre egy „all-you-can-eat” étteremben kötöttünk ki, ahol életemben először ettem friss csigát és olyan száz napos tojást, amiben benne volt a kiskacsa. (Ezt szerencsére csak azután tudtam meg, hogy megettem az elsőt.)

Saigon Cathedral of Notre Dame

A régi posta épülete

A saigoni operaház

All you can eat – ha mersz! Avagy mindenféle furcsaságok a tányéron

A második napon a Ho Chi Minh Városi Múzeum meglátogatása után különféle pagodákban és a város -turisták számára rejtve maradó – részeiben kalandoztunk. A Quoc által vezetett, roppantmód szórakoztató és érdekes magyar-angol nyelvű kommentárral ellátott kirándulásainkat természetesen folyamatos kávészünetek és nassolások szakították félbe.

Kis közbeékelés: A Vietnámi kávé egyszerűen FANTASZTIKUS. A kínai (bocs srácok) ihatatlan sz*rok után ezt a finom, selymes, tradicionális „csöpögtetős” vietnámi kávét inni egyszerűen mesés volt. Kínába való visszatérésünkkor egyébként ruháink jórészét „ottfelejtettük”a hotelben, és helyettük különféle finomabbnál finomabb kávékkal töltöttük meg a hátizsákjainkat.

“A csöpögtetős kávé”

A híres EGG COFFEE

Bun Cha – grillezett disznóhús zöldségekkel és tésztával

IMG_20180108_080748_BURST1

Banh Mi – Mindennapi reggelink. Friss, ropogós baugette mindenféle sült húsokkal, zöldségekkel és sajtokkal megtöltve.

Vietnám konyhájára erősen rányomta a bélyeget a francia megszállás, amely a konyhaművészetben is erősen érződik. A baguette, croissant, a különféle (háromszög)sajtok és tejtermékek ugyanannyira a hétköznapi élet részei, mint mondjuk a híres, helyiek által kedvelt pho leves.
Álomkonyha ez, főleg akkor, ha már negyedik éve Kínában élsz, ahol nagyjából nincsenek tej és péktermékek…

IMG_20180108_162829

Kis történelmi kitekintés (forrás: Wikipédia)
“Vietnam függetlenségét fokozatosan ásta alá Franciaország sorozatos katonai hódításokkal 1859 és 1885 között. Végül az ország Francia-Indokína része lett. A francia igazgatás jelentős politikai és kulturális változásokat hozott a vietnami társadalomban. Nyugati jellegű modern oktatási rendszert alakítottak ki, és széles körben propagálták a kereszténységet a vietnami társadalomban. Ültetvényes gazdálkodást vezettek be, dohányt, indigót, teát és kávét exportáltak. Az önkormányzati és polgári jogi igényeket egyre durvábban utasították el a franciák. Nacionalista politikai mozgalmak szerveződtek, melynek vezetői függetlenséget kívántak. Közéjük tartozott mások mellett HoSi Minh. A franciák a második világháborúig tudták fenntartani uralmukat gyarmatuk felett. A Csendes-óceánon dúló háború folyományaként a japánok 1941-ben megszállták Francia Indokínát. Francia Indokína ekkor Japán szövetségese, a náci Németország által megszállt Vichy Franciaország igazgatása alatt állt. Vietnam természeti kincseit a Japán Császárság katonai szükségleteinek szolgálatában aknázták ki.

1941-ben lett jelentős a HoSi Minh vezetése alatt álló Viet Minh – egy kommunista és nacionalista felszabadítási mozgalom. Célja a Franciaországtól független Vietnam volt, és harcolt a japán megszállás ellen. 1945-ben Japán katonai vereséget szenvedett és megbukott vietnami bábkormánya. A Viet Minh megszállta Hanoit és ideiglenes kormányt hozott létre, amely kikiáltotta az ország függetlenségét szeptember 2-án. Ugyanabban az évben Franciaország csapatokat küldött a francia uralom helyreállítására. Háború tört ki a Viet Minh és a francia csapatok között, amely 1954. július 20-áig tartott.

A Viet Minh súlyos veszteségeket szenvedett. A kínai és szovjet támogatás ellenére állományának harmadát elvesztette az amerikaiak és a hozzájuk hű vietnamiak által támogatott franciákkal vívott harcban. Végül azonban stratégiai győzelmet arattak a Dien Bien Phu-i csatában. Ezt követően 1954-ben, a tűzszünet kihirdetése után Genfben tárgyalások kezdődtek. A francia gyarmati közigazgatást felszámolták, Francia Indokínát feloszlatták. Vietnamot kettéosztották. Az északi részen megalakult HoShi Minh Vietnami Demokratikus Köztársasága, délen pedig BaoDai császár Vietnam Állama. A kettő között a 17. szélességi fok mentén demilitarizált övezetet hoztak létre. Az 1954-es egyezmény kifejezetten megtiltotta harmadik erő beavatkozását.”

A harmadik Saigonban töltött napunkat – Quoc javaslatára – egy Mekong Delta hajós kirándulással dobtuk fel. A túra a Saigon folyón kezdődött, ahonnan motorcsónakkal haladtunk Dél felé. Útközben különféle kis falvakban, lakatlan és kevésbé lakatlan szigeteken és egy majmokkal teli krokodil rezervátumban is megálltunk. Valóban felejthetetlen élmény volt.

Piac egy aprócska faluban a Mekong Deltánál

A saigoni kirándulás után 12-én (pénteken) kibuszoztunk a repülőtérre, hogy az ország fővárosában, Hanoiban folytassuk tovább kalandozásainkat.

Folyt köv. nemsokára addig is puszika

Travel life, avagy utazók reptéri menüje

Bónusz kérdés: Most akkor Saigon vagy Ho Chi Minh város?

Saigon Vietnám déli „fővárosa”, avagy hivatalos nevén HoChi Minh város. (Bár a helyiek csak Saigonnak hívják…)
Na de ki is az a HoChi Minh?

HồChí Minh eredeti nevén NguyễnSinhCung (1890. május 19. – 1969. szeptember 2.) a vietnami nemzeti mozgalom vezetője, 1954-től 1969-ig Észak-Vietnam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke és miniszterelnöke volt.. 1925-ben Kínában az ő vezetésével alakult meg a Vietnami Forradalmi Ifjúsági Liga, majd 1930-ban a Vietnami Kommunista Párt, amelynek nevét később Indokínai Kommunista Pártra változtatták. Vietnamban halálra ítélték, letartóztatták a britek és a kínaiak is, de megmenekült. 1941-től otthon harcolt a japánok ellen. 1945. szeptember 2-án Hanoiban hatalmas tömeg előtt jelentette be a független Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulását. Ezt követően tört ki az Indokínai háború. A háborút végül megnyerték, Vietnam függetlenné vált.(Forrás: Wikipédia)

“Szomorú” kambodzsai videó

Szuper minőség és profi vágások Kambodzsa kevésbé népszerű arcáról

Simon & Garfunkel kíséretében. Enjoy.

Kambodzsai Kaland 2 – Phnom Penh, a khmer főváros + történelem lecke

Szóval Január22-én, hétfőn elindultunk Siem Reapból Kambodzsa fővárosába, Phnom Penhbe. Aközlekedést illetően utazásunk előtt alapos kutatómunkát végeztünk, így végül azutasok visszajelzései alapján a legjobbnak titulált „Mekong Express” busztársaságotválasztottuk. Vasárnap délután megpróbáltuk a Google térképén (mivel Kínávalellentétben, Kambodzsában nincs letiltva, yeah!) megkeresni, hogy másnap reggelpontosan honnan is indul majd a buszunk, ám a jegyen feltüntetett címre meglepőmódon sehogy sem kaptunk találatot. Megkérdeztük a szállodában dolgozókat is,hogy hátha, de úgy tűnt, hogy sajnos ők sem tudnak segíteni ebben a kérdésben. Gondoltuk,„pánikra semmi ok”, hiszen van nekik Facebook oldaluk is (és Kambodzsában azsincs letiltva), majd ott kérünk tájékoztatást. Nos, a segítségkérő levelemreválaszul egy olvashatatlan, pixeles képet küldtek vissza, a busztársaság irodáinakcímjegyzékével… Mondanom sem kell, ezzel sem voltunk kisegítve, így továbbnyomoztunk. A Mekong Express Facebook oldalán találtam 1-2 embert, aki annojárt ott, és „becsekkolt” még utazás előtt. Ezen a nyomon elindulva, találtunkegy címet, ahova szépen el is gyalogoltunk. Nagy nehezen megtaláltuk az irodát- ahol nem túl segítőkészen – de közölték, hogy a busz ugyan nem innen indul,de van egy ingyenes transzfer, ami majd felvesz minket, ha idejövünk reggel 8előtt.

Nem is tettünkmásképp, következő reggel fél 8-kor megjelentünk az irodánál, majd vártunk8-ig. Mikor már egy ideje gyanúsan semmi nem történt, bementünk megkérdezni,hogy hol van az ígért pick-up, a segítőkész alkalmazott (anélkül, hogyfelnézett volna a papírról) csak annyit mondott, hogy már elment. Végül párperc kérlelés után a hölgyemény nagy nehezen szíveskedett felhívni apick-up busz sofőrjét, hogy ugyan jöjjön már vissza értünk. A történet végehappy end lett, kisbusz visszajött, elvitt minket a várostól kb. 7-8kilométerre, a semmi közepén lévő (?) buszpályaudvarra, ahol végre felszállhattunkaz igazi buszunkra. (Feltételezem, a Tuktuk business miatt nem akarják, hogyköztudott legyen ez az ingyenes pick up funkció… na mindegy.)

Ahogykigurultunk a főútra, már kezdődött is a kényszer mozi, ami nem más volt, minta Rambo 6. (Szegény Sylvester Stallone arcát már egy kicsit megviselte a sokdzsungelharc…) méghozzá khmer alámondásos szinkronnal (értsd: 1 darab nő és 1darab férfi szinkronszínész mondja fel az egész filmet, hangsúly és bármiféleérzelem kifejezése nélkül) Sajnos/szerencsére a film felénél a DVD lejátszófeladta, így mindenki megkönnyebbült, hogy most már végre csend lesz, és lehetmajd pihenni. Ha-ha, gondoltuk ezt naivan, egészen addig a pillanatig, amíg előnem került a khmer mulatós karaoke DVD. Egy óra után sírva kívántuk vissza JohnRambót, de ekkor már késő volt…

Kaptunk reggelit is és ivóvizet is…

Az előttünk ülő francia házaspár láthatóan élvezi a filmet…

Siem Reap ésPhnom Penh nagyjából 300 kilométerre fekszik egymástól, így az elején nem isnagyon értettük, hogy miért is vesz ez az utazás 6 órát igénybe… amintelhagytuk a várost, és ráfordultunk a főútra megértettük. Kambodzsában az utak90%-a nincs lebetonozva/aszfaltozva, így például a térképen „National Highway”címen megjelölt főút egy egysávos vörös poros földutat takart. Az út végül azértlett hat órás, mert például amikor a sofőr végre éppen kijutott egy vöröshomokviharból, akkor mondjuk jött egy olyan szakasz, ahol két busz egymásmellett neccesen vagy leginkább sehogy sem fért el, így le kellett húzódni azárokba, hogy elengedjük a szembejövőt, de volt, ahol csupán az út közepénmegpihenő (csontsovány) tehéncsordák akadályozták a közlekedést. A táj gyönyörűés egyben szívszorító is volt… (videók hamarosan)

(+ ez most jutott eszembe, hogy útközben egyszer majdnem kigyulladt a busz, de a sofőr UFO ragasztóval megoldott a helyzetet…:)

(Szellőztetjük a szerkezetet)

Miutánszerencsésen megérkeztünk a fővárosba (természetesen nem oda, ahova a MekongExpress weblapján jelölték, hanem a központtól kifelé, a folyóparton) azélelmes utaskísérő mindenkinek előre leszervezett egy jó drága Tuk-tukot, amimajd elvisz a szállásig…

Abuszról leszállva Tuk-tuk hiénák hada vett minket körbe – „innen senki nem megy gyalog, defőleg nem ingyen sehová” – úgyhogy Petivel gondoltunk egyet és nemesegyszerűséggel kirohantunk a pályaudvarról. Miután leráztunk mindenkit, kényelmesenelgyalogoltunk a szállásunkra, ami meglehetősen jó helyen volt, a központban. Ahostel kapuján kilépve egyik irányba a turistanegyed/folyóparti sétány/nemzetimúzeum/királyi palota, stb. míg másikirányban az éjszakai piac és a régi piac helyezkedett el.

Piaci életképek

Elsőeste teljesen véletlenül elkeveredtünk a királyi palotához, mely előtt egyhatalmas tér található az aktuális király képével.

A király képe a főtéren

Azt hiszem, ittszükség van egy kis magyarázatra. A Khmer Birodalom történelme nagyjából2500 évvel ezelőtt kezdődött (Angkor), így most nem tartanék hosszas történelemleckét(akit érdekel, járjon utána), de van 1-2 dolog, amit úgy gondolom, hogy igen isfontos tudnunk ahhoz, hogy megértsük a huszadik század történéseit illetve ajelenkori állapotot.

A 19.században Kambodzsa leginkább szomszédjaitól, a thaiaktól és a burmaiaktólszenvedett, amikor is 1864-ben Norodom király protektorátusi szerződést kötötta Franciákkal (a kis naív) így az ország innentől kezdve, mint Francia gyarmatfejlődött tovább. 1941-ben még Japán is elfoglalta az országot, és ellenőrzése alatt tartottaegészen 1945-ig.

1945 után az országot ismét francia csapatokfoglalták el, méghozzá azzal a szándékkal, hogy Kambodzsát a Francia Uniófüggetlen tagállamává kiáltják ki. Közben – Szinovat és Monivong királyokuralkodását követően a Francia gyarmatosítók a 19 éves Norodom Szihanuk herceget ültették a trónra. A megszállók az új királyt a sajátbábjuknak hitték, ám Szihanuk alaposan meglepte őket, mikor feloszlatta aparlamentet, statáriumot hirdetett majd 1953. november 9-én kikiáltotta Kambodzsafüggetlenségét. (Ezzel ért véget szegény franciák indokínai uralma. Omlette dufromage.)

1955-ben Szihanuk lemondott a trónról apja, Norodom Szuramarit javára, hogy miniszterelnök lehessen. (Pártja a Népi Szocialista Közösségcímet viselte.) Szihanuk öt évenát volt az ország miniszterelnöke, majd apja halála után (1960) – mivel újkirályt nem választottak – tíz évig államelnöke. Szihanuk az Amerikaiakban nembízott, így Kínában és Észak Vietnámban találta meg szövetségeseit, sőt, aVietkongnak még azt is megengedte, hogy kambodzsaiterületről indítson támadást Dél-Vietnám és Saigon ellen. Ennek eredményeképpena CIA 1970 márciusában elérkezettnek látta az időt, hogy az elnök távollétében Lon Nol tábornok vezetésével államcsínythajtson végre, és megkezdje a vietnámi gerillák vélt búvóhelyeinek bombázását.Az amerikai B52-esek több ezer ember halálát okozták a vaktában ledobáltbombáikkal, ezért a parasztok egy része a fővárosba menekült, másik részükpedig az egyre nagyobb erőt képviselő kommunistákhoz állt.

A párizsiSorbonne-on tanult Pol Pot (Szalot Szár)vezette kommunisták egyre nagyobb területeket vontak ellenőrzésük alá, és végül1975. április 17-én bevonultak Phnom Penhbe. Ez volt az úgynevezett “nulladikév”, a borzalmak kezdete. Az előző rendszer hivatalnokait, katonáit, vallásivezetőit és ezek családjait szinte azonnal kivégezték. Ezután jöttek az értelmiségiek,tanárok, diákok, papok, művészek, nem khmer nemzetiségűek, szemüvegesek, idegennyelvet beszélők… egyszóval mindenki, aki a rendszerre potenciális veszélytjelenthetett. (Pontos adatok nincsenek, de a helyiek szerint a Pol Pot rezsimalatt az ország közel egyharmadát kiirtották.) A városi lakosságot arizsföldekre hajtották, ahol négy éven keresztül folyt a kényszermunka. A gyilkosmezőkről és a hírhedt S-21-es kínzókamra/börtönről egy külön részletes bejegyzésttervezek írni, de arra lélekben rá kell, hogy készüljek.

A Pol Pot vezette ámokfutásnak 1979. január7-én lett vége, amikor a vietnami határ sorozatos megsértése és a vietnamikisebbség kivégzése miatt aVietnámi Felszabadító Hadsereg elfoglaltaPhnom Penht. Polt Pot és vörös khmerek a hegyekbe és őserdőkbe visszahúzódva gerillaharcotfolytatottak egészen 1996-ig. (Pol Pot egyébként 1998-ban halt meg családja és unokái körében. Emberiségelleni bűntetteiért soha nem vonták felelősségre.)

Az első kormányt két meghasonlott vörös khmer,a korábban Vietnámba menekült Hun Szenés Heng Szamrin alakította meg.1982-ben Szihanuk vezetésével megalakult a királypárti FUNCINPEC (Egyesült Nemzeti Front a Független, Semeleges, Békés ésSzövetkezeti Kambodzsáért), a korábbi miniszterelnök Szon Szann antikommunista NemzetiFelszabadítási Frontja és a dzsungelben bujkáló, ám még mindig jelentőserőt képviselő vörös khmerek DemokratikusKampucsea pártja. (Az előbbieket Amerika, Anglia, Malajzia és Szingapúrtámogatta, míg az utóbbit Kína és Tahiföld segítette.) A vietnámiak 1989-ben vonultak ki végleg Kambodzsából.

Funfact: Az ENSZ PolPot rezsimjét továbbra is, mint az ország legitim kormánya ismerte el, így azokmég a népirtást követően 15 évig megtarthatták helyüket az ENSZ-ben.

„1993-ban csaknem90%-os részvételi aránnyal megtartották az első szabad választásokat. Az elsőhelyen Norodom Ranariddh pártja, a FUNCINPEC győzött, a másodikhelyet a Hun Sen vezette CPP (KambodzsaiNéppárt), a harmadikat aBuddhista Liberális Párt szerezte meg. Megalakult a 120 tagú Nemzetgyűlés,amely NorodomSzihanukot választottakirállyá, Norodom Ranariddh és Hun Sen pedig miniszterelnökök lettek. Az 1998-ban tartott választásokat a CPP nyerte, maga mögéutasítva FUNCINPEC-et és az SRP-t. Koalíciós kormány alakult, a miniszterelnökHun Sen lett. A 2003. július 27-én tartott választások hasonló eredménnyelvégződtek. Ismét Hun Sen lett a miniszterelnök, és a mai napig is ő az.” (Azutolsó bekezdést a Wikipédiáról másoltam… már meguntam a gépelést, bocs.)

Azország hivatalos neve tehát az 1993-as választások óta „Kambodzsai királyság”, államformája pedig alkotmányos monarchia. 2004 októberére Szihanuk király egészsége annyiraleromlott, hogy kénytelten volt lemondani a trónról, és átadni a koronátkisebbik fiának Norodom Szihamoninak. A korábban Prágában ésPárizsban élő volt balett-tanárt 2004. október 29-én kenték fel Kambodzsa újkirályává. Az öreg király 2012. október 15 én, nyolcvankilenc éves korában haltmeg.

Mivelakaratom ellenére sikerült egy kisebb történelem tételt kidolgoznom, mostinkább beszéljenek helyettem a képek. (A történelmi áttekintés forrásaegyébként Ács László – Burma, Thaiföld, Kambodzsa című könyve. Nem magamtólvagyok ilyen okos.

A királyi palota kívülről…

és belülről…

“Na, itt a kert…”

“Gyönyörű kertem van, ott fekszem egymagam…Hatalmas kertem van, a fűben egymagam…”

Az Ezüst Pagoda kívülről

A Nemzeti Múzeum

A Függetlenségi Emlékmű – Au revoir!

1-2 érdekesség, ami az útikönyvekbőlkimaradt:

– Kambodzsában a királyi család fényképe mindenlakásban/étteremben/kisboltban/hivatalban ki van téve, és az emberek nagyszeretettel beszélnek róluk. (A királytkáromolni egyébként törvénybeütköző, és letöltendő börtönbüntetés jár érte…)

– A hatvanas éveiben járó Szihamoninaknincs utódja, és apja szerint a nőket úgy szereti, mint a nővéreit. (Az emberekezért kicsit össze vannak zavarodva, hiszen azt egyelőre senki nem tudja, hogymi fog történni, ha egyszer Szihamoni meghal…)

2004. október 29 – Szihamoni koronázása

– Az ország igazi uraegyébként Hun Szen miniszterelnök, akinek a fényképe szintén lépten-nyomonmegtalálható, igaz nem az emberek házában, hanem hatalmas hirdetőtáblákon,nagyjából mindenhol…

– Kambodzsában aférfiaknak életük során legalább egyszer kötelező „bevonulni” szerzetesnek(akár csak pár hétre/hónapra is)

– A hivatásos szerzetesekhatalmas tiszteletnek örvendenek. A fővárosban két egymást követő este is voltszerencsénk fiatal szerzetesekkel beszélgetni. A beszélgetés közben nem egyszerjöttek oda random férfiak, akik letérdeltek, majd kezükkel háromszormegérintették a talajt – így mutatva ki tiszteletüket – aztán szó nélkültávoztak.

– A kambodzsaiszerzetesek (számomra) meglepő módon ehetnek húst – csupán az állatot nemölhetik meg, arra van külön szakács a pagodában – vacsorázniuk viszont tilos,mert az „felkelti a vágyakat”.

– Nők nem érhetnek aszerzetesekhez.

– Az oktatás nemkötelező, így rengeteg a gyerekmunkás, utcagyerek és „hivatásos” koldus. Az Angkor- Watban történt, hogy véletlenül betévedtünk egy buddhista közösség udvarába.Amikor meglátott minket az addig az udvaron békésen játszadozó, nagyjából öt évkörüli kislány, azonnal elkezdett markát tartva rohanni felénk – persze sántítva.Mikor látta, hogy nem vagyunk vevők a mutatványra, lazán visszasétált játszani.Nyilván nem az ő hibája, valószínűleg ezt tanították neki. Attól még szomorú.

Továbbképző központ a fővárosban – Tanulj szakmát!

– A legtöbb korábbi vöröskhmer tagot sosem vonták felelősségre, a mai napig büntetlenül, szabadon élnek.

– Mivel az ország legfőbbbevételi forrása az idegenforgalom, a fiatalabb generáció illetve a gyerekek nagyrésze gyönyörűen beszél angolul, míg az idősebbek inkább Franciául beszélnek.

– Kambodzsában három újévet ünnepelnek: az első a naptár szerinti (december 31), a második a kínaiújév (idén Február 8) a harmadik pedig természetesen a khmer újév (valamikoráprilisban).

– Köszönéskor az emberek akét kezüket összeérintik a mellkas előtt, és a fejüket enyhén előrehajtják. Suasdei!

– A király születésnapja(május 14.) illetve a franciák kiűzése, azaz a Függetlenség napja (november 9.)is a nemzeti ünnepek közé tartoznak (:

– A khmer mosolyról szólólegenda IGAZ, a saját szememmel láttam.

A khmer ABC – Azt hiszem egyelőre maradok a kínainál

Továbbképzés villanyszerelő hallgatóink számára…

Úszó lakások a Mekong folyón

Kambodzsai beszámoló 1

Előszó: Idei első kalandunk helyszíne nem más volt, mint Kambodzsa, ahol összesen két hetet töltöttünk. Utazásunkat Siem Reap-ban kezdtük, majd buszra szállva „elrobogtunk” Phnom Penhbe (a fővárosba) végül pedig az ország déli részén, a vietnámi határ melletti tengerparton pihentünk meg. Mivel ez alatt a két hét alatt eszméletlenül sok dolog történt velünk, úgy döntöttem, részletekben fogom leírni az élményeket.

Íme, az első fejezet:

Az idei kambodzsai kalandunkba 2016.01.17-én, egy hideg vasárnapi napon vágtunk bele. Suzhouból a már szinte szokásosnak mondható 8 órás vonatúttal jutottunk el a sanghaji Hongqiao pályaudvarra, ahonnan egy röpke két órás metróút után meg is érkeztünk a Pudong reptértérre.

Utazásunkhoz idén első alkalommal az Air Asia légitársaságot választottuk, amit egyébként tavaly a legjobb ázsiai fapados cégnek választottak.

Kis kitekintés:

A jegyeinket, melyek Shanghai PVG – Kuala Lumpur – Siem Reap útvonalra szóltak, még November közepén vettük meg a légitársaság weblapján keresztül. Már maga a jegyvásárlás sem volt egy egyszerű történet, (de végül nagy nehezen sikerült) ugyanis az Air Asia egy roppant cseles cég. A kiválasztott repjegyek árai a fizetést megelőző gombnyomás után megduplázódnak, te meg csak vakarod a fejedet, hogy most akkor tulajdonképpen mi is történt?

Természetesen mindenért külön extra díjat kell fizetni:

· a jegy csupán 1 darab 7 kilogrammos kézipoggyászt tartalmaz, azaz extra bőrönd extra pénz

· az ülőhelyet random sorsolják neked, mint a tombolán, így ha egymás mellé szeretnétek ülni azzal, akivel, utaztok, akkor bizony azért is külön fizetni kell

· ételt-italt egyáltalán nem szolgálnak fel (komolyan… még egy pohár vizet sem kapsz + ha van szendvicsed, azt nem viheted fel a fedélzetre, ha mégis meglátják, elveszik) így ha szeretnél enni, azt is előre ki kell választani és fizetni.

· a jegy mellé automatikusan kötnek neked extra biztosítást autóbérlésre, síbalesetre meg mindenféle olyasmire, amire mondjuk az egyenlítő közelében éppen nincsen szükséged…

· +extra lábhely, csendes zóna, szórakoztató füzet gyermekeknek, takaró, egészségügyi csomag, kutyafüle, bla bla bla.

Ezeket az opciókat egyesével szépen vissza kell keresni a listában, és egyenként kipipálgatni, hogy NEM, KÖSZÖNÖM, NEM KÉREM, DE TÉNYLEG. Időigényes folyamat, ám ha elszöszölünk vele egy darabig, és lefaragunk minden extra költséget, akkor elég kedvező árat kaphatunk.

A gépünk éjjel 1:20-kor indult, (úgyhogy felszállás előtt kicsit még fetrengtünk a pudongi Burger Kingben – nyugati kaja, yeah!) és másnap reggel 7 körülre érkeztük meg Kuala Lumpurba. Itt egy nagyjából 5 órás várakozás következett, majd hétfőn (Január 18) koradélután végre megérkeztünk Siem Reapba. A helyi reptér meglehetősen kicsi, így leszállás után szépen az udvaron keresztül mindenki besétált a főépületbe. Ahhoz, hogy valaki Kambodzsába látogasson, természetesen vízumot kell igényelni, amit 25 ropogós amerikai dollár ellenében az érkezéskor a reptéren is igényelhetünk. ( Érdemes előtte igazolványképet csináltatni, ugyanis ha a nélkül érkezünk, a helyszínen képet csak újabb ropogós dollárokért hajlandóak csinálni rólunk. Kiegészítés: nem véletlenül írom minden egyes mondatomba, hogy ROPOGÓS legyen az a dollár, ugyanis a helyiek a 2010 után nyomtatott, vagy kicsit gyűröttebb, megviseltebb bankókat már nem fogadják el. Mi érkezés előtt Petivel pontosan leszámoltuk és szétosztottuk az összeget (ezt egy weblapon javasolták, ugyanis néha állítólag megesik, hogy a határőrök „elfelejtenek visszajárót adni”, ha mondjuk 3 darab tízessel fizeted a 25 dolláros vízumdíjat) és amikor odaadtam a határőrnek a bankjegyeket, az ötöst szépen visszadobta, hogy nem jó. Kérdeztem tőle, hogy ugyan mi a probléma, hiszen 2010 utáni, de erre csupán annyit üvöltött az arcomba, hogy másikat adjak… Végül adtam neki egy 10-est , gondolván, hogy a visszajárót már bebuktam, de legnagyobb meglepetésemre végül mégis visszakaptam egy rongyos ötdollárost.

A pénz kifizetése után az útlevelünkbe a vízumot pikk-pakk beragsztották, pecsételtek egyet-kettőt, plusz ráadásként tűzőgéppel beletűztek még egy papír fecnit, (you know, csak a biztonság kedvéért).

A vízum-procedúra után végre be/kiléphettünk hát Kambodzsába. A szállásunk (amely egy fantasztikus családi panzió volt, remek elhelyezkedéssel, kedvező áron, stb. – ha valakit érdekelnek a részletek, szívesen küldök) ingyenes reptéri transzfert biztosított, így az épületből kilépve (nem mondom, hogy egyből,de) kiszúrtunk egy mukit „Vertex Peter” névtáblával. Ő volt Dzsendzsen, a mi tuk tuk sofőrünk.

(Fontos kiegészítő információ, hogy Kambodzsában tömegközlekedés, mint olyan nem létezik. Mindenki robogóval jár, esetleg biciklivel, akinek meg még az sincs, az bérel egy tuk tukot. Tuk tuk = riksához hasonlító, motorhoz/robogóhoz rögzített két kerekű utasszállító eszköz)

Dzsendzsen egy meglehetősen vidám fickó, aki nagyjából 30 kilométer/órás sebességgel végigrongyolt velünk a városon és elvitt minket a szállásunkra. (útközben hirtelen eszébe jutott, hogy jól jönne egy mobiltelefon tok, így kicsit azért megálltunk vásárolni.

Tuk-tuk az utasülésről

Érkezésünk után gyors kipakolás következett, majd elindultunk felfedezni a várost.

Hogy teljesen őszinte legyek Siem Reap belvárosa megtestesít mindent, amitől irtózom és próbálom távoltartani magamat: Pub Street, turista szuvenír bazárok tele kínai műanyag vackokkal és batikolt elefántos pólókkal, nyugati kaját áruló szupertrendi pubok, koktélbárok, neonfények, lacikonyha, tökrészegen randalírozó ausztrál hordák, stb.

Az első nap Petivel felfedeztük a belvárost, és egyben meg is állapodtunk, hogy akkor inkább próbáljunk meg a saját környékünkön maradni, és innentől kezdve lehetőleg messzire elkerülni ezt a kerületet. A szálloda környéke tele volt remek helyi kifőzdékkel és éttermekkel, így onnantól kezdve leginkább csak ott ettünk.

Első este úgy döntöttünk, hogy a másnapi Angkor-látogatáshoz bérlünk egy tuktukot, így megkértük a tulajt, hogy hívja fel nekünk Dzsendzsent, hogy ráérne-e fuvarozni minket. Másnap reggel 8-kor már hip-hop kint is termettünk, a várostól nagyjából 6 kilométerre fekvő Angkor templomkomplexum bejáratánál. A jegy egy napra 20 (ROPOGÓS) USD, a három napos bérlet pedig 40 dollárba kerül. (Mindenkit biztosíthatok, hogy maximálisan megéri.)

A fényképes belépők megvásárlás után végre beléphettünk/gurulhattunk hát Ázsia legnagyobb vallási épületkomplexumába, amely II. Szurjavarman király uralkodása (1113–1150) alatt épült, és a mai napig az ország jelképe (ez van a zászlón és címeren is) és egyben legfőbb látnivalója is.

Az Angkor Wat a nemzeti zászlón is megjelenik

Mivel a templomok egymástól távol, szétszórva helyezkednek el a nagyjából 400 négyzetkilométeres terülten, így a terület gyalogos felfedezését SENKINEK SEM AJÁNLOM. De tényleg. (Főleg hogy napközben nagyjából 35 fok van, és tűz a nap.) A második napon mi pl. biciklit béreltünk (1 dollár/nap), és azzal közlekedtünk.

A két napos Angkor-túránkba a következő templomok meglátogatása fért bele:

Angkor-Wat (ugye a leghíresebb épületegyüttes, ami minden képeslapon szerepel)

Ta Prohm Kei

Bayon

Angkor Thom

Ta Prohm

Banteay Kdei

Khleang

Thommanon

Chau Say Tevoda

Ta Keo

Az épületek történetét most nem írnám le, mert művészettörténész végzettség ide vagy oda, annyira én sem vagyok a téma szakértője, plusz, akit érdekel az majd úgy is utánanéz magától.

Érdekesség egyébként, hogy az Angkor templomkomplexum terültén rengeteg kis falucska található (aki ismeri a FAR CRY című számítógépes játékot, az el tudja képzelni… IGEN, PONT OLYANOK A FAULCSKÁK, MINT OTT), ahol a helyiek éttermeket üzemeltetnek, vagy éppen kókuszdiót esetleg fagylaltot árulnak.

Most beszéljenek helyettem inkább a képek:

Az Angkor Wat épületegyüttese

Kilátás az Angkor Wat tetejéről

Bayon mosoly

Anno Lara Croft is itt ugrált…

A templomokban a térd és vállak nem lóghatnak ki a ruha alól

Az egyik este Peti a szálloda erkélyén véletlenül belefutott egy egyedül vodkázó mongol fiúba, aki éppen a barátnőjével folytatott veszekedés után vezette le a feszültséget. A fiúk beszélgetni kezdtek, a történet vége pedig gondolom sejthető… fél óra múlva már négyen vodkáztunk a teraszon, a rosszkedv elszállt, és hajnalig beszélgettünk.

Az utolsó siem reapi napon leginkább a városban biciklizgettünk, és meglátogattunk egy-két helyi nevezettességet (az uralkodó kertje, helyi temető, stb.)

Siem Reapban megismerkedtünk kétféle kambodzsai sörrel is, amik természetesen a büszke „Angkor” illetve „Anchor” nevet viselik. A helyi ételek közül az egyik legérdekesebb az amok illetve a lok lak volt. (A rántott madárpók már csak hab volt a tortán, a videó hamarosan érkezik…;)

Rántott kígyók, skorpiók, pókok és egyéb csemegék a siem reapi piacon

Kobra pálesz…

Január 22-én Pénteken buszra szálltunk (ha-ha, ha ez ilyen egyszerű lett volna, mit ahogy én ezt most leírtam…) és átrobogtunk Kambodzsa fővárosába, Phnom Penhbe, ahol ismét rengeteg érdekes dolgot fedeztünk fel. Folytatás következik.