travellife – Simonnak jelentem

Vietnámi élménybeszámoló – első rész

Szóval 2017 Január 7-én (szombaton) Bengbuból elvonatoztunk a közeli Nanjingba (ahol a reptéren töltöttük az éjszakát) ugyanis másnap reggel 8-kor indult a gépünk Kína déli részén található Guangzhou városába, ahonnan egy átszállással hipp-hopp Saigonban is termettünk.

(A közel egy hónapos Vietnámi kirándulásunk teljes felszerelése egyébként fejenként 1-1 hátizsákban és egy-egy összehajtható kabátban merült ki. Mivel Vietnam észak-déli irányú fekvését tekintve igencsak nagy kiterjedésű, így jelentősek az eltérések az időjárásban is. Míg Saigonban az átlag hőmérséklet 30-33 fok volt napközben, addig Hanoiban nagyjából 10-15 fok körül mozgott.)

Saigonba megérkezvén (ahova egyébként indulás előtt az interneten elektronikus vízumot váltottunk ki) a reptéren két „ismerős”, nevezetesen Quoc és felesége Ly várt ránk.

Egy kis közbeékelés: Az ismerős szót azért tettem idézőjelbe, mert Peti és én személyesen korábban még sosem találkoztunk velük, kizárólag emailben kommunikáltunk. No de akkortulajdonképpen kik is ők? Quoc és Ly egy rettentően helyes, mindig vidám vietnámi házaspár, akik az 1970-es években Budapesten jártak egyetemre, és így ismerkedtek meg anno Ákossal, akivel azóta is tartják a kapcsolatot. Olyannyira tartják, hogy tavaly nyáron például ők jöttek Magyarországra kirándulni.

Mivel sem Quoc-ék, sem mi nem tudtuk, hogy a reptéri vakrandin kit is kell keresni, igencsak zavarodottan léptünk ki a reptér ajtaján Saigonban. A lányos zavar nem tartott sokáig, ugyanis pár másodperc múlva kiszúrtam egy „MAGYAR CSOPORT” feliratot a tömegben, ami félreérthetetlenül nekünk szólt. Kis ismerkedés és beszélgetés után Ly vezetésével a reptéri kisbuszhoz indultunk, ami egészen a szállásunkig vitt minket. Peti zseniális foglalásának köszönhetően az első szállásunk a saigoni „buli utca” (BuiVien) kellős közepén helyezkedett el, úgyhogy a környékünkön 0-24 happy hour/buli/zene és persze hatalmas élet volt.

Érkezésünk napján – miután Quoc és felesége ellátott minket különféle térképekkel, SIM kártyákkal és persze rengeteg jótanáccsal – már csak egyetlen esti program maradt, méghozzá egy közös vacsora az egész családdal. Nagyjából este 8 körül, a szállásunkhoz közeli (Japán) Takashimaya plázánál találkoztunk, ahol egy igazi hamisítatlan vietnámi vacsorán vehettünk részt.

Másnap reggel 8-kor a megbeszéltek szerint találkoztunk Quoc-kal, aki egésznapos városnéző programot szervezett nekünk.
Az első program a 2010-ben épült (nagyjából 265 méter magas) Bitexco Financial Tower meglátogatása volt, amelynek a 49-ik emeletén egy kilátó szint helyezkedik el, innen pedig 360 fokos panoráma tárul a látogató szeme elé.

Bitexco Financial Tower

Kilátás a 49-ik emeletről

A következő megálló a város szívében található BenThanh piac volt, majd a „Saigon Cathedral of Notre Dame” és a régi posta épülete következett. Ebédre egy „all-you-can-eat” étteremben kötöttünk ki, ahol életemben először ettem friss csigát és olyan száz napos tojást, amiben benne volt a kiskacsa. (Ezt szerencsére csak azután tudtam meg, hogy megettem az elsőt.)

Saigon Cathedral of Notre Dame

A régi posta épülete

A saigoni operaház

All you can eat – ha mersz! Avagy mindenféle furcsaságok a tányéron

A második napon a Ho Chi Minh Városi Múzeum meglátogatása után különféle pagodákban és a város -turisták számára rejtve maradó – részeiben kalandoztunk. A Quoc által vezetett, roppantmód szórakoztató és érdekes magyar-angol nyelvű kommentárral ellátott kirándulásainkat természetesen folyamatos kávészünetek és nassolások szakították félbe.

Kis közbeékelés: A Vietnámi kávé egyszerűen FANTASZTIKUS. A kínai (bocs srácok) ihatatlan sz*rok után ezt a finom, selymes, tradicionális „csöpögtetős” vietnámi kávét inni egyszerűen mesés volt. Kínába való visszatérésünkkor egyébként ruháink jórészét „ottfelejtettük”a hotelben, és helyettük különféle finomabbnál finomabb kávékkal töltöttük meg a hátizsákjainkat.

“A csöpögtetős kávé”

A híres EGG COFFEE

Bun Cha – grillezett disznóhús zöldségekkel és tésztával

IMG_20180108_080748_BURST1

Banh Mi – Mindennapi reggelink. Friss, ropogós baugette mindenféle sült húsokkal, zöldségekkel és sajtokkal megtöltve.

Vietnám konyhájára erősen rányomta a bélyeget a francia megszállás, amely a konyhaművészetben is erősen érződik. A baguette, croissant, a különféle (háromszög)sajtok és tejtermékek ugyanannyira a hétköznapi élet részei, mint mondjuk a híres, helyiek által kedvelt pho leves.
Álomkonyha ez, főleg akkor, ha már negyedik éve Kínában élsz, ahol nagyjából nincsenek tej és péktermékek…

IMG_20180108_162829

Kis történelmi kitekintés (forrás: Wikipédia)
“Vietnam függetlenségét fokozatosan ásta alá Franciaország sorozatos katonai hódításokkal 1859 és 1885 között. Végül az ország Francia-Indokína része lett. A francia igazgatás jelentős politikai és kulturális változásokat hozott a vietnami társadalomban. Nyugati jellegű modern oktatási rendszert alakítottak ki, és széles körben propagálták a kereszténységet a vietnami társadalomban. Ültetvényes gazdálkodást vezettek be, dohányt, indigót, teát és kávét exportáltak. Az önkormányzati és polgári jogi igényeket egyre durvábban utasították el a franciák. Nacionalista politikai mozgalmak szerveződtek, melynek vezetői függetlenséget kívántak. Közéjük tartozott mások mellett HoSi Minh. A franciák a második világháborúig tudták fenntartani uralmukat gyarmatuk felett. A Csendes-óceánon dúló háború folyományaként a japánok 1941-ben megszállták Francia Indokínát. Francia Indokína ekkor Japán szövetségese, a náci Németország által megszállt Vichy Franciaország igazgatása alatt állt. Vietnam természeti kincseit a Japán Császárság katonai szükségleteinek szolgálatában aknázták ki.

1941-ben lett jelentős a HoSi Minh vezetése alatt álló Viet Minh – egy kommunista és nacionalista felszabadítási mozgalom. Célja a Franciaországtól független Vietnam volt, és harcolt a japán megszállás ellen. 1945-ben Japán katonai vereséget szenvedett és megbukott vietnami bábkormánya. A Viet Minh megszállta Hanoit és ideiglenes kormányt hozott létre, amely kikiáltotta az ország függetlenségét szeptember 2-án. Ugyanabban az évben Franciaország csapatokat küldött a francia uralom helyreállítására. Háború tört ki a Viet Minh és a francia csapatok között, amely 1954. július 20-áig tartott.

A Viet Minh súlyos veszteségeket szenvedett. A kínai és szovjet támogatás ellenére állományának harmadát elvesztette az amerikaiak és a hozzájuk hű vietnamiak által támogatott franciákkal vívott harcban. Végül azonban stratégiai győzelmet arattak a Dien Bien Phu-i csatában. Ezt követően 1954-ben, a tűzszünet kihirdetése után Genfben tárgyalások kezdődtek. A francia gyarmati közigazgatást felszámolták, Francia Indokínát feloszlatták. Vietnamot kettéosztották. Az északi részen megalakult HoShi Minh Vietnami Demokratikus Köztársasága, délen pedig BaoDai császár Vietnam Állama. A kettő között a 17. szélességi fok mentén demilitarizált övezetet hoztak létre. Az 1954-es egyezmény kifejezetten megtiltotta harmadik erő beavatkozását.”

A harmadik Saigonban töltött napunkat – Quoc javaslatára – egy Mekong Delta hajós kirándulással dobtuk fel. A túra a Saigon folyón kezdődött, ahonnan motorcsónakkal haladtunk Dél felé. Útközben különféle kis falvakban, lakatlan és kevésbé lakatlan szigeteken és egy majmokkal teli krokodil rezervátumban is megálltunk. Valóban felejthetetlen élmény volt.

Piac egy aprócska faluban a Mekong Deltánál

A saigoni kirándulás után 12-én (pénteken) kibuszoztunk a repülőtérre, hogy az ország fővárosában, Hanoiban folytassuk tovább kalandozásainkat.

Folyt köv. nemsokára addig is puszika

Travel life, avagy utazók reptéri menüje

Bónusz kérdés: Most akkor Saigon vagy Ho Chi Minh város?

Saigon Vietnám déli „fővárosa”, avagy hivatalos nevén HoChi Minh város. (Bár a helyiek csak Saigonnak hívják…)
Na de ki is az a HoChi Minh?

HồChí Minh eredeti nevén NguyễnSinhCung (1890. május 19. – 1969. szeptember 2.) a vietnami nemzeti mozgalom vezetője, 1954-től 1969-ig Észak-Vietnam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke és miniszterelnöke volt.. 1925-ben Kínában az ő vezetésével alakult meg a Vietnami Forradalmi Ifjúsági Liga, majd 1930-ban a Vietnami Kommunista Párt, amelynek nevét később Indokínai Kommunista Pártra változtatták. Vietnamban halálra ítélték, letartóztatták a britek és a kínaiak is, de megmenekült. 1941-től otthon harcolt a japánok ellen. 1945. szeptember 2-án Hanoiban hatalmas tömeg előtt jelentette be a független Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulását. Ezt követően tört ki az Indokínai háború. A háborút végül megnyerték, Vietnam függetlenné vált.(Forrás: Wikipédia)

Szecsuáni kirándulás – Második rész

Szecsuáni kirándulásunk második állomása 重庆 azaz Csongcsing városa volt.

(Amikor Csongcsingot városnak nevezem, akkor tulajdonképpen nem fogalmazok teljesen pontosan, ugyanis valójában két külön régióból áll.)

A Wikipédia így fogalmaz: „Csungking alapvetően két régióból áll: egyrészt magából a városból, másrészt az azt körülölelő, közigazgatásilag hozzá tartozó mezőgazdasági területekből. A 82 400 km²-es, csaknem magyarországnyi teljes terület lakossága 2004-ben 32 355 000 fő volt, ezen belül magának a városnak a lakossága 3,4 millió fő. Korábban a város Szecsuán tartomány része volt; 1997. március 14-étől azonban hozzácsatolva a környező járásokat, leválasztották Szecsuánról, és tartományi szintű közigazgatási egységgé emelték, amely csak a központi kormányzatnak van alárendelve.”

Csongcsing városképe igencsak érdekes, ugyanis a szorosabb értelemben vett belváros a Jangce folyam és a Jialing-folyó találkozásánál található, igencsak hegyes-völgyes félszigeten helyezkedik el. A félsziget körüli területeket ugyancsak hegyek borítják. A város hangulatát talán úgy tudnám a legjobban megfogalmazni, mintha Manhattent és Bangkokot egybemixelnénk. Az egyik oldalon hiper-szuper irodaházak és csillogó villogó üzleti negyedek, a másik oldalon Skytrain, dzsungel, pára és trópusi gyümölcsök, és mindez még kicsit megbolondítva a tipikus kínai emberekkel és kultúrával.

Utcai közkönyvtár – könyv kölcsönző automata

Délutáni chill

Tere-fere

“A jó barátok és a bambusz rúd mindig visszavár, mindig kell egy jó kis blues, ami eltalál.”

A fentebbi adatokból láthatjuk, hogy egy nagyjából magyarországnyi területen körülbelül 32 millió ember él. Ebből az olvasó könnyen kitalálhatja, hogy mennyire zsúfoltak a lakókerületek.

Utcakép

Csongcsing az a hely, ahol a Római Katolikus templomon tökéletesen elfér egy vörös csillag is.

FYI: Jézus kínai volt.

Főtér az elmaradhatatlan “nyanyatánccal”

磁器口 (Ciqikou) avagy „kis Csongcsing” tulajdonképpen nem más, mint egy „óváros” a városban, ami azt hivatott bemutatni, hogy milyen is lehetett az élet itt pár száz/tíz évvel ezelőtt.

Kézzel “paskolt” tészta

Rotyog a szecsuáni bors

Ingridnek sok szeretettel! 😉

Hogy egy random szeptemberi hétfő délelőtt miért volt itt ennyi turista azt ne kérdezzétek…

Helyi hippi bácsi

A csongcsingi „libegő”

…és egy klassz póló

Buddhista kolostor az üzleti negyed árnyékában

A helyi nénik (természetesen nem igazi) papírpénzt égetnek az elhunyt szeretteik számára, ami a hitük szerint füst formájában felszáll hozzájuk az égbe.

Esti életképek:

Subinak sok szeretettel

„Három Gát Múzeum” és a „Három Gát Projekt”

A három gát történetének leírásához ismét a Wikipédia segítségét kérem, ugyanis most nincs arra energiám, hogy az egészet fejből leírjam:

“A Három-szurdok-gát Kína Hupej tartományában, a Jangce folyón épített vízerőmű. Névleges, beépített teljesítményét tekintve (21 000 MW) a világ legnagyobb erőműve, ám az éves energiatermelés szempontjából csak második az Itaipú-gát után.

Az elektromos energia termelése mellett a gáttól a Jangce hajózhatóbbá válását és a tározókapacitás miatt a gát alatti folyószakasz árvizektől való kisebb veszélyeztetését várják. A nagy méretű korszerű turbinák és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése irányába tett nagy lépés miatt a kínai kormány történelmi léptékű mérnöki, társadalmi és gazdasági sikerként tekint a projektre. Ugyanakkor a gát megépítésével régészeti emlékek és ősi kulturális helyszínek kerültek víz alá, mintegy 1,3 millió embernek kellett lakóhelyét elhagynia, és jelentős ökológiai változások mennek végbe, többek közt megnőtt a földcsuszamlások veszélye. A gát ügye mind Kínában mind Kínán kívül sokat vitatott téma.

A kitelepített emberek vidáman kacagva, önszántukból hagyják el örökre otthonaikat. Őőőő…

Élővilág

Már az Országos Népi Gyűlés 1992-es határozata előtt felerősödtek az aggodalmak a gát élővilágra gyakorolt hatásáról. A környék hosszú ideje nevezetes volt biológiai sokszínűségéről, amely 238 növénycsalád és 1508 nemzetség 6388 növényfajának ad otthont. Ezek közül 57% veszélyeztetett. A ritka fajok közül sokat használnak a hagyományos kínai gyógyászat alapanyagaként. A Három-szurdok-gát körüli, korábban még erdővel borított terület az 1950-es 20%-ról 2002-re 10% alá zsugorodott, ez negatív hatást fejtett ki a környék összes növényfajára. A környék édesvízi halfajok és szárazföldi állatfajok százainak nyújt élőhelyet. Az édesvízi halakra különösen jelentős hatást gyakorol a gát a vízhőmérséklet és az áramlási jellemzők megváltozása miatt, számos hal a turbinákban sérül meg. A hatás különösen káros a környék ökoszisztémájára, mivel a Jangce medencéje 361 halfajnak ad otthont, és itt él Kína összes veszélyeztetett halfajának 27%-a.
A gát más vízi állatfajokat is veszélyeztet, ezek közül legfontosabb a pajcsi, a kínai folyamidelfin. Végeredményben a gát tehető felelőssé azért, hogy a pajcsi gyakorlatilag kihalt. Bár már az építkezés megkezdésekor is veszélyeztetett státuszú volt, a gát megépítése tovább csökkentette élőhelyét, és növelte a hajóforgalmat. A még megmaradt 3000–4000 súlyosan veszélyeztetett hódaru (Grus leucogeranus) közül számos egyed telelőhelyét jelentik azok a vizes területek, amelyeket a Három-szurdok-gát megépítése tönkretesz. A gát negatív hatást gyakorol a jangcei tok (Acipenser dabryanus) állományára is.”

Egyéb érdekességek a múzeumból:

A jüan elértéktelenedése, avagy mire volt elég annó 100 jüan(ma kb. 4000 HUF)

A területen élő kisebbségek listája:

Kína kisebbségeinek népviselete:

Csongcsing városa (nagyon helyesen) igencsak nagy gondot fordít az idősebbekre. A városban lépten-nyomon közkönyvtárakba, utcai mozikba és különféle ingyenes közösségi terekbe futottunk. íme:

Közös TV nézés az aluljáróban.

Zsuga party

Azt hiszem bátran kijelethetem, hogy 重庆 az egyik legszínesebb és legérdekesebb város, ahol eddig Kínában jártunk. Ajánlom mindenkinek.

Hétköznapok – Version 4.05

Runday Sunday – Half Marathon here I come!

Még sulikezdés előtt, Február végén elmentünk Petivel pár napra Wuhanba (Hubei megye fővárosa), de az a város annyira nyomasztó és undorító, hogy egyszerűen nem volt kedvem bejegyzést írni róla. Íme néhány kép a csodás városról:

(Nem hiszem, hogy bármely ismerősöm akár csak el tudná helyezni a térképen Wuhant, de ha esetleg mégis sikerült volna valakit megbántani, akkor sorry.)

A kínai rakottkrumpli készítés titkai:

Thai konyhaművészet Kínában (:

Szója szósz

Osztriga szósz

Halszósz

Kókusztej por

Sűrített kókusztej

Hagyma, csirke, paradicsom, gomba…

… és a fűszerezés.

Íme a kókusztejes csirkeleves

És a desszert: szárított szöcske-snacks (:

Eper-ananász turmix

Kirándulás Nanjingba Donnal, Brandonnal és Petivel.

New-Zeland Burger

Otthonom: Bengbu

Thaiföld percről-percre – 2017.01.15-16-17-18, Koh Chang avagy az Elefánt sziget

Az agykontroll ismét működött, ugyanis másnap reggel (miután nagyjából 4-kor feküdtünk le) a belső órám pontban 8-kor ébresztett. Ébredés után zavarodott pakolás és kapkodás következett, ugyanis 9-kor indult a buszunk Koh Chang szigetére az Ekkamaitól.

Csodával határos módon valahogy elértük a buszt, és még az 5 órás utat is túléltük. Nem mondom, hogy a legjobb állapotban voltunk, de ugye aki éjjel legény…

(Kis kiegészítés: Ha valaki Koh Changra indulna, annak ajánlom 999-es számú „government bus”-t, ugyanis ez a „leghivatalosabb” busztársaság, ami egyben a legolcsóbb is. Megbízható – persze csak olyan ázsiai módon – és biztonságos.)

Bangkokból öt óra alatt eljutottunk Tratba, ahol kompra szálltunk és áthajóztunk a mesebeli Koh Changra, vagy magyarul az Elefánt szigetre.

Ha valaki játszott már a Far Cry című számítógépes játékkal, az pontosan el tudja képzelni, hogy milyen is volt ez a kis sziget. Pont olyan. Sűrű, zöldellő dzsungellel borított, hegyes-völgyes trópusi sziget, ahol kizárólag robogók, pickupok és terepjárók közlekednek. (Egyedül a kalózok hiányoztak 😀 )

A szállásunkat ezúttal sajnos nem tudom dicsérni, ugyanis a legjobb rész az volt, amikor 3 nap után végre kicsekkoltunk és eljöttünk onnan.

A „recepciós néni” nagyjából ütötte a kínai szintet: Mikor első nap megpróbáltunk becsekkolni (és egyben fizetni is) a nő éppen tévét nézett, közben ebédelt és telefonált, és láthatóan rohadtul meg volt sértődve, amiért mi belerondítottunk az ő programjába. A tekintetét egyszer sem emelte fel a képernyőről, hozzánk egy büdös szót nem szólt, csak elvette a pénzt és unottan odadobta a két kulcsot az asztalra. Mivel Thaiföldön a December – Január – Február a főszezon, a szállások nagy része pillanatok alatt betelik. Ha lett volna más opció valószínűleg azon nyomban sarkon fordultunk volna, és kerestünk volna egy másik helyet, de sajnos addigra már minden lehetséges szobát kiadtak. Maradt tehát az undorító csótánytanya a büdös bunkó nőszeméllyel.

Rutinos utazóként a plusz hálózsák és a törülköző mindig ott lapul a táskánkban – hát itt szükségünk is volt rá. Miután megláttuk, hogy az ágy mennyire mocskos, gondoltuk, a törülköző használatát már meg sem kockáztatjuk.
Az elkövetkező három napban (2017.01.16-17-18) azt csináltuk, amit a turisták ilyenkor szoktak: úsztunk, kirándultunk, kajáltunk és napoztunk. Teljes relaxáció stressz nélkül.

A szigetet magyarul Elefánt szigetnek hívják, mivel nemcsak elefánt alakú, hanem – ki gondolta volna – rengeteg elefánt él itt. (:

A kiöregedett „nyugdíjas” elefántok öregotthona ez a sziget, ahol látszólag egész jó körülmények között éldegélnek. Nemegyszer láttunk például elefántokat az út menti kávézók kertjeiben békésen legelészni.
Mint később kiderült, a szigeten bébi elefántok is élnek, akiket minden nap levisznek a tengerpartra fürdeni. Az egyik ilyen fürdetés alkalmával „egészen véletlenül” mi is jelen voltunk, így közelebbről is megismerkedhettünk ezekkel a csodálatos állatokkal.

A koh changi kirándulás számomra egyik legemlékezetesebb pontja a Klong Plu vízesés meglátogatása volt. Igaz, először rossz irányba indultunk a dzsungelben és össze-vissza kavarogtunk nagyjából egy órán keresztül, de végül megtaláltuk ezt a gyönyörű, rejtett kis vízesést.

Lost in the jungle…

A kristálytiszta édesvízben úszni is lehetett, ám tele volt hatalmas (1-1,5 kilós) halakkal, akik szó szerint kóstolgattak bennünket. Egészen félelmetes volt, főleg, hogy semmivel nem tudtuk őket elijeszteni. Hiába kapálóztál, a hatalmas dagadt halak szépen megvárták, amíg lenyugszol, aztán folytatták a lakomázást a bőrödből. Az egyik bácsi azzal próbált megnyugtatni, hogy nem kell félni „just kissing you”.

… nem mentek arrébb…

… hiába minden.

“Don’t worry, just kissing!”

A szigetről 18-án indultunk vissza Bangkokba, ugyanis Eszter repülőgépe éjjel indult vissza Magyarországra. A menetrend ugyanaz volt, mint odafelé, csak fordított sorrendben: Pickup – komp – busz, és láss csodát, nagyjából este 7-re már hip-hopp Bangkokban is teremtünk. Mielőtt Eszter elindult volna, Dávid még elvitt minket vacsorázni és sörözni egyet.

Nagyjából 11 körül megérkezett a taxi Eszterért, akitől könnyes búcsút vettünk. Az egész napos utazás kicsit lefárasztott bennünket, úgyhogy nem sokkal később aludni tértünk, ugyanis másnap Petivel már indultunk is tovább a következő kalandos utunkra.

Folyt. köv.

Tahiföld percről-percre – 2017.01.14 – Bangkok második nap

Második Bangkoki napunk programja a Seven Elevenben kezdődött (7-eleven – Főként Dél-Kelet Ázsiában elterjedt, népszerű szupermarket lánc), ahol melegszendvicset (amiben igazi sajt van!!!), kávét és egyéb „nélkülözhetetlen” finomságokat vásároltunk.

7-Eleven

Az aznapra betervezett program a Wat Pho (hivatalos nevén Wat Phra Chetuphon Vimolmangklararm Rajwaramahaviharn), azaz a Fekvő Buddha templomának meglátogatása volt.

Wat Pho Bangkok egyik legöregebb templomai közé tartozik. A templomok és különféle szobrok történetét most nem írnám le egyesével, ha valakit érdekel, az úgyis utánanéz. 😉
Beszéljenek helyettem inkább a képek:

Buddha haj – close up

Második bangkoki esténken a fiúk ismét bulizni vittek bennünket, ezúttal egy hamisítatlan thai éjszakai piacra.
A piac előtt tettünk egy kis kitérőt az egyik híres bangkoki „ladyboy utcába”, ahol csak úgy kapkodtuk a fejünket a színes forgatagban.

Mi/ki az a ladyboy? A ladyboyok eredetileg férfi testben születnek, de később akár nemátalakító műtét, akár különféle hormongyógyszerek segítségével „nővé” alakítják magukat. Mielőtt bárki is vinnyogni kezdene, szeretném leszögezni, hogy Thaiföldön ez teljesen elfogadott, hétköznapi dolog. A ladyboyok legfőképp a vendéglátó és szórakoztatóiparban dolgoznak: éttermekben, boltokban eladókként, KTV bárokban, kocsmákban, stb. Thaiföldön senki nem vág arcokat, ha a pincér, aki az ételt kihozza ladyboy. Nincs előítélet és nincs gyűlölködés. A ladyboy témához annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy utazásom során találkoztam csodaszép ladyboyokkal, akiknek nagyjából ötször jobb testük volt, mint az enyém. 😀 Just for the record.

A ladyboy negyed

A ladyboy utca után az éjszakai piac felé vettük az irányt, ahol miután megkóstoltunk mindenféle tücsköt, bogarat és lárvát és betermeltünk pár „méter” sört, elindultunk, hogy találjunk egy táncos, bulizós helyet.

Igen, ez pontosan az, aminek látszik. És igen, finom.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Jelentem megtaláltuk. A legnagyobb buli természetesen a „melegsátorban” volt, ahol végül hajnalig táncoltunk.
(Aki régen járt a Szigetre az tudja, hogy a legjobb bulik mindig a Magic Mirrorban voltak, ahol egy pasi sem próbált letapizni, és végre táncolhattál kedvedre :D)

Arra egészen pontosan nem emlékszem, hogy mikor és hogyan keveredtünk haza, de talán annyira nem is fontos.
Arra emlékszem, hogy Peti ült elől a taxiban, mi Eszterrel ketten hátul, és mindketten annyira csuklottunk és röhögtünk egyszerre, hogy nem bírtunk beszélni. 😀

A másnap reggel már nem volt ennyire vidám… Folyt köv.

Thaiföld percről-percre – 2017.01.13 – Bangkok első nap

Miután végigzötykölődtünk egy nagyjából 12 órás utat Lampangból Bangkokba, másnap reggel 7-8 körül végre-valahára megérkeztünk Bangkokba.

Bangkok központi pályaudvar

Be kell, hogy valljam, egyáltalán nem így képzeltem el Bangkokot. Az első megdöbbenés a Skytrain (a helyi „metró”, vagy inkább magasvasút) állomáson ért. Mivel én Kínában „szocializálódtam”, eddig el sem tudtam volna képzelni, hogy egy délkelet ázsiai ország tömegközlekedése ilyen rendezett és fegyelmezett is tud lenni. A kínai „öreg néniket és terhes kismamákat csapok arcon könyökkel, és gyerekeket taposok a padlón, hogy 0,23 másodperccel előbb leszállhassak” mentalitás Bangkokban pont az ellentétje. Az emberek sorban állnak, és higgadtan várakoznak, hogy felszállhassanak. Senki nem üvölt és legfőképp nem köpköd. Felemelő élmény volt.

Azt is megfigyeltem, hogy a bangkoki nők és férfiak hihetetlenül divatosan öltöznek. Üdítő látvány volt.

Bangkok Metro

Érkezés Bangkokba – Az első pillanatok

Kis kitekintés: Thaiföld fővárosa Bangkok. Vagy legalábbis mi így ismerjük. Nos, mint azt Dávidtól megtudtuk, Bangkok város igazi neve ennél sokkal hosszabb, a teljes, hivatalos név egy kisebb könyvben olvasható. Íme, egy kis ízelítő:

Krung Thep Mahanakhon amon Rattanakosin mahintara ayuthaya mahadilok phoP noppharat Ratchathani Burirom udomratchaniwet mahasathan amon piman awatan Sathit sakkathattiya witsanukam Prast.

…és a fordítás:

The city of angels, the great city, the residence of the Emerald Buddha, the impregnable city of God Indra, the grand capital of the world carved with nine precious gems, happy city, rich within the enormous Royal Palace similar to the heavenly kingdom ,realm of the reincarnated god, a city offered to Indra and built by Vishnukarn.

Bangkokba megérkezvén az első dolgunk volt, hogy Dávid lakásában lepakoljunk, és egy gyors zuhany után már tovább is indultunk, hogy felfedezzük a várost. Az első napi program a királyi palota meglátogatása volt. A palotába a legkönnyebben/leggyorsabban, és mint kiderült legolcsóbban busszal jutottunk el. A Bangkoki buszok, amik jelenleg ingyenesen használhatóak egyszerűen fantasztikusak. Ajánlom mindenkinek.

A padló és az ülések fából készültek

A buszról a királyi palota előtt egy kicsivel szálltunk le, és a maradék távot lesétáltuk. 13-a éppen péntekre esett, így hatalmas tömeg alakult ki a környező utcákban, rengeteg ember érkezett ugyanis vidékről, hogy lerója tiszteletét a király előtt.

Kis kulturális kitekintés:

Mint az közismert, Thaiföld államformája alkotmányos monarchia. Bár az uralkodónak kevés közvetlen hatalma van, szerepe mégis kiemelten fontos, ugyanis ő a nemzeti identitás és egység megtestesítője és a buddhizmus védelmezője. A király vagy a királyi család kritizálása vagy kigúnyolása törvényellenes és bűncselekménynek számít, amiért akár letöltendő börtönbüntetést is kiszabhatnak. Thaiföld legutolsó királya Phrabat Somdet Phra Paraminthara Maha Bhumibol Aduljadezs (ภูมิพลอดุลยเดช), avagy IX. Ráma, aki egyébként a történelem leghosszabb ideig uralkodó királya volt, 2016. október 13-án hunyt el. A király egyébként Massachusettsben született, a Harvardon diplomázott, majd Svájcban tanult. Nyitott gondolkodású modern uralkodó volt, aki kedvelte a jazz zenét (ő honosította meg a jazzt Thaiföldön), az irodalmat, a festészetet, a fényképészetet, stb.

thailand-s-king-bhumibol-adulyadej-1476382692529-3-data

9 June 1946 – 13 October 2016: His Majesty The King, Rama IX of Thailand

A thai emberek végtelen szeretettel és tisztelettel tekintenek egykori királyukra, akinek a fényképe egyébként nagyjából minden ötödik méteren megtalálható az utcán, boltokban, éttermekben, középületekben. A járókelők gyakran megállnak a fénykép előtt, meghajolnak előtte, esetleg elmondanak egy rövid fohászt.
Thaiföldön jelenleg egy éves nemzeti gyász van, a közalkalmazottaknak például egy évig kötelező fekete ruhában járni. Az átlagemberek igaz, már nem öltöznek feketében, azonban a fekete szalag vagy karkötő szinte kivétel nélkül mindenkin megtalálható. Ez a tisztelet és a gyász jele. A legtöbb thai weblap, többek között a Thai-Magyar Konzulátus weblapja is kizárólag fekete-fehér változatban érhető el.

A megállás nélkül hömpölygő gyászoló tömeg miatt a palotába való bejutás nem volt egyszerű, de végül sikerült, és felejthetetlen élményben volt részünk.
(Petinek és Eszternek a bejáratnál egyébként gatyát és sarongot kellett bérelniük, ugyanis a térdek nem látszódhatnak ki. Epic fail.

Eszter nem szorog a bérelt szarogban, Petiről ugyan ez már nem mondható el a bérelt nadrágban.

A palota és a kert

…az ingyen ivóvíz esete a hátizsákos turistákkal.

watpraev

A Királyi Palota és a Wat Phra Kaew (avagy a Smaragd Buddha Temploma) alaprajza (A kép forrása: Wikipédia)

A palota bebarangolása után visszamentünk a szállásra, ahova nemsoká megérkezett Dávid is. Kis örömködés (és whiskyzés) után együtt tovább is indultunk, hogy találkozzunk Lanával, Balázzsal és barátnőjével Phoebevel.

A fiúk egy közeli étterembe, a Cabbages & Condoms (C&C) -ba vittek minket. Az étterem történetéről és filozófiájáról a fenti linkre kattintva olvashat az érdeklődő.

C&C policy: “We also provide catering services to meet all requirements. And remember, our food is guaranteed not to cause pregnancy.”

Koton télapó

Kedves kis koton család.

A vacsora után a fiúk egy Skybarba, pontosabban a Marriott Hotel Skybarjába vittek minket, ahol rendesen bekoktéloztunk. 😀 Felejthetetlen élmény volt, utólag is köszönjük!

A csajok…

… és a nagy csapat.

Az este végén Eszterrel és Petivel taxiba pattantunk és visszaszáguldottunk volna a szállásunkra, HA nem lett volna hatalmas dugó a belvárosban éjjel kettőkor. Ilyet sem láttam még korábban, de most már ezt is is kipipálhatom a listámon. Éjszakai dugó Bangkokban.
Folyt. köv!

Thaiföld percről-percre – 2017.01.12 (Negyedik nap, Lampang)

A csupán csak egy napos (ám annál tartalmasabb) lampangi kirándulásunk reggelén az első dolgunk a maradék zserbó elpusztítása volt. (A szálláshoz egyébként reggeli is járt.)

“To make it a good time, make it gerbeaud time…”

Miután feltankoltunk elegendő energiával, elindultunk, hogy felfedezzük ezt a csodás kisvárost. A városka hangulatát nagyjából egyébként egy magyarországi faluhoz tudnám hasonlítani: a forgalom nem túl nagy, az emberek rádköszönnek az utcán, esetenként oda is jönnek, hogy minden rendben van-e, mert ha esetleg elvesztél ők szívesen segítenek, ajánlanak egy jó éttermet a környéken, egyszóval mindenki barátságos és folyton mosolyog.
Az egész napot a templomok felfedezésével töltöttük, íme néhány kép:

A régi belváros térképe

A kertekből banánfák lógnak ki (:

Buddha talpak

A legfinomabb kókusztej, amit eddig életemben ittam

Folyópart

A térképen található templomok közül nagyjából mindegyiket meglátogattuk. A távolságok gyalog is könnyedén bejárhatóak, de ha valaki esetleg nagyon nem bírja, bérelhet lovaskocsit, ugyanis Lampang belvárosában még ezt a tradicionális közlekedési eszközt használják.

Lampang a gyönyörű templomokon kívül a kerámiáról is híres. A város jelképe a kakas, amit előszeretettel helyeznek el az utcatábláktól elkezdve a háztetőkön át a középületekig, nagyjából mindenhol.

Az egyik templomba betévedvén egészen véletlenül belefutottunk egy helyi buddhista fesztivál előkészületeibe. Érkezésünkkor a helyi nénik éppen lázasan díszítették az egyik templomépület belsejét, és gondolták, ha már ottvagyunk, minket is „befognak” egy kicsit dolgozni. Arra sajnos nem derült fény, hogy tulajdonképpen pontosan miféle ünnepségre is készültek a vidám nénik, de ha tippelnem kéne, talán valami hálaadás-szerűségre gondolnék, ugyanis a dekoráció legfőképp csokorba kötözött zöldségekből és gyümölcsökből állt.

(A wordpress jelenleg megmakacsolta magát és néhány képet nem hajlandó elforgatni, még akkor sem, ha alapból elforgatva töltöm fel… most ezzel kell megelégednetek, bocsesz )

A templomlátogatás végeztével maradt még annyi időnk, hogy visszamenjünk a szállásra, és megkérdezzük a főnököt, hogy melyik helyet ajánlaná vacsorázni, ha valami nagyon helyit szeretnénk enni. A főnök felesége volt olyan kedves és felajánlotta nekünk, hogy elvisz minket egy nagyon-nagyon helyi étterembe, sőt még rendelni is segít. Nos, így is tettünk, és gondolom, mondanom sem kell, egy fantasztikusat vacsoráztunk. Igaz, azt, hogy egészen pontosan mit is ettünk aznap este egyikünk sem tudja, de abban egyetértettünk, hogy nagyon finom volt.

A vacsora után visszatértünk a szállásra, hogy felvegyünk a hátizsákjainkat, ugyanis este 8-kor indult az éjszakai vonatunk Bangkokba. Bár a szobánkból már reggel kicsekkoltunk, a szálloda tulajdonosa volt olyan kedves és megengedte, hogy indulás előtt még mindhárman lezuhanyozhassunk az ő privát szobájának fürdőszobájában.
Miután lezuhanyoztunk és elkészültünk, a főnök ígéretéhez híven elvitt minket a lampangi vonatpályaudvarra. A Lampang-Bangkok vonatjegyek megvásárlása egyébként egy külön szenvedés-történet, de most nincs kedvem nagyon részletekbe menni. Legyen elég annyi, hogy számtalan sikertelen vásárlási kísérlet után (mivel a VISA és MASTERCARD nem megbízható forrásnak számít bizonyos thaiföldi bankok körében…) nagy nehezen Balázsnak sikerült megvennie a jegyeinket thai bankkártyájával. A jegyeket postával elküldték a chiang mai hotelunk recepciójára, amit érkezésünkkor át is vettünk. Ha valaki a főszezonban (december- január-február) utazgat Thaiföldön belül, annak érdemes előre megvenni a jegyeket, ugyanis könnyen elfogynak.

A lampangi resti

Az éjszakai vonatunk egy vadonatúj (természetesen kínai) szuperkényelmes alvókocsis szerelvény volt. Amint felszálltunk, rögtön be is helyezkedtünk a kis kuckónkba, és a fárasztó, egész napos kirándulás után már húztuk is volna a lóbőrt, ha a mellettem lévő kabinban édesdeden szundikáló, nagyjából 60-70 közötti bácsi nem horkolt volna olyan elviselhetetlenül. Ő nem csak a lóbőrt húzta, hanem nagyjából az egész lovat, a horkolásától szinte berezegtek az elválasztófalak.

Lampangi Kóbor Grimbusz

A rutinos utazó ilyenkor nem esik pánikba: füldugó elő, és jóéjszakát! (:
Folyt. köv.

Thaiföld percről-percre – 2017.01.11 (Harmadik nap, Chiang Mai – Lampang)

Harmadik thaiföldi napunkat Chiang Mai belvárosában töltöttük, és megpróbáltunk minél több, az előző napról kimaradt templomot meglátogatni.

Nagyjából délután 1-2 felé (miután kicsekkoltunk a szállásunkról) leintettünk egy helyi „buszt”, és elrobogtunk Chiang Mai vasútállomására, ugyanis aznap már indultunk is tovább következő állomásunk felé, Lampang városába.
(Még előző nap egyébként elmentünk a pályaudvarra, ahol megpróbáltunk jegyet venni a másnapi utazáshoz, de a kasszánál kedvesen közölték, hogy vonatjegyet – ami egyébként nagyjából 500 forintba került fejenként – kizárólag az utazás napján lehet venni. Na bumm.)

“MÁV állomás, de fenn a MALÉV is jár, egy néz föl csak, a többi magába száll…”

A Chiang Maitól nagyjából 180 kilométerre, délre elhelyezkedő Lampang meglátogatása Peti ötlete volt. A város (érthetetlen okokból kifolyólag) nem annyira felkapott, mint Chiang Mai, viszont tele van fantasztikusabbnál fantasztikusabb kincsekkel. A vonatút, amely nagyjából két órát vett igénybe lélegzetelállítóan gyönyörű tájakon keresztül vezetett: körülöttünk hegyek és végeláthatatlan dzsungel.

Sajnos, mire megérkeztünk Lampangba eléggé elkezdett esni az eső, és egészen másnap reggelig el sem állt. A hotel tulajdonosa volt olyan kedves és írt Petinek egy üzenetet, hogy amikor majd megérkezünk a lampangi vonatállomásra hívjuk fel őt, és ő majd elmondja a taxisnak, hogy merre is kell jönnie pontosan. Nos, a szakadó esőben nagy nehezen találtunk egy darab sofőrt, aki történetesen a tuk-tuk hátuljában aludt. Szegény mukit felkeltettük, hogy „helló-hotel-tourist”, mire ő úgy nézett ránk, mintha a Marsról jöttünk volna. (Később megértettük, hogy Lampangban nincsenek turisták, vagy legalábbis elég ritkán tévednek arrafelé, így mindenki kicsit meglepődött, mikor meglátott minket.) Nagy nehezen végül meggyőztük az álomszuszék tuk-tuk mestert hogy ugyan had ne álljunk már a szakadó esőben tovább, hanem legyen kedves, vigyen el minket ide meg ide.

A hotelbe megérkezvén a főnök – aki egy elmondhatatlanul kedves, lelkiismeretes fiatal srác – fogadott bennünket. Egyből kaptunk tőle egy Lampang térképet, ahol színes filctollakkal bejelölte nekünk a különféle éttermeket, templomokat és egyéb látnivalókat. Miután ellátott minket mindenféle jó tanáccsal és odaadta a szobakulcsot, felajánlotta, hogy következő este kivisz majd minket a vonatállomásra kocsival. A szállodai szobánkat megpillantva (ami fejenként nagyjából 2000 forintba került egy éjszakára reggelivel) el sem hittük, amit látunk. Gyönyörű tisztaság, hűtőszekrény, hatalmas fürdőszoba, sampon, balzsam, tiszta törülköző, hajszárító – nagyjából, mint egy öt csillagos szállodában.

(Aki valaha is utazott már Ázsiában az érti miért voltunk annyira meglepődve, ugyanis egy ilyen árkategóriás szállástól általában nem sok jót remélhet az ember.) Nos, a Le Neuf Nakorn hotel egy csodálatos kivétel, amit bártan ajánlok mindenkinek, aki valaha is Lampangban jár.

Az első esténken – mivel ömlött az eső – csupán a környéken kalandoztunk egy kicsit, és vacsoráztunk egy helyi kifőzdében. (Jobban mondva Eszter és Peti vacsorázott, ugyanis én előző nap összeettem valamit, amit nem kellett volna, úgyhogy kényszerböjtre fogtam magam.)

Lampang late night dinner

Folyt. köv

Thaiföld percről percre – 2017.01.10 (kedd), második nap

Első reggelink Thaiföldön nem más volt, mint egy kis házi zserbó (ezúton is köszönjük Márta) kávéval a hostel recepcióján/előterében.

A délelőtt és a délután első fele a belváros templomainak bejárásával telt. Nagyjából 15 templomot látogattunk meg – ne kérjétek, hogy név szerint felsoroljam őket – mindegyik lélegzetelállítóan szép volt.

Chiang Mai belvárosa

Buddha-selfie-yeah

Kis kulturális kitérő:
Aki járt már Dél- Kelet Ázsiában, az pontosan tudja mi az általános illemszabály, amikor valaki belép egy szent helyiségbe: A térdek és a váll nem látszódhatnak ki a ruha alól, és a lábbelit a templomba történő belépés előtt minden alkalommal le kell venni. A lábfejeket nem szabad Buddha szobra felé fordítani, a fejünknek pedig lehetőség szerint alacsonyabban kell lennie, mint a szerzeteseknek, idősebbeknek, vagy rangban felettünk állóknak (beleértve a szobrokat is). Némely kiemelt szentélybe kizárólag férfiak léphetnek be, (mivel a nők menstruálnak, ami számukra… tisztátalan.)

Helyi csemege: citromfüves kolbászka

Ha már az etikettnél tartunk, íme, egy-két érdekesség:
Thaiföldön az emberek köszönéskor két kezüket összeérintik, mintha imádkoznának, és azt mondják sa-was-dee (krab/ka). Ha az illető férfi, akkor a krab toldalékot teszi a szó végére, ha pedig nő, akkor a ka-t használja. Kimondva egyébként nagyjából úgy hangzik, mintha azt mondanád „szevaszdikáááá”, vagy „szevaszdikrááááp”, de ha helyiek leginkább „szádikááá” vagy „szádikráááp”-nak mondják. (Gondolom a kiejtés térségenként változik.)
A köszönöm hivatalosan „kob-kun(krab/ka)” de kimondva káphunkááááá/krááááb-nak hangzik. Arra elég gyorsan rájöttünk, hogy az á hangokat szeretik elnyújtani.

A hostel környékén többször is elsétáltunk egy pici, tradicionális thai masszázs szalon mellett, ahova a kedves nénik folyamatosan próbáltak becsalogatni bennünket. Egy óra tradicionális thai masszázs 200 bahtba került (kb. 1600 HUF) úgyhogy gondoltuk, akkor most itt az idő, hogy életünkben először ezt is kipróbáljuk. (Valljuk be, ennél autentikusabb hely nincs.)

Az egy órás folyamat először is lábmosással/masszázzsal kezdődött, ami után mindhárman felmentünk az emeletre. Az emeleten egy nagyobbacska szobában három matrac helyezkedett el egymás mellett. A nénik (miután Petit és matracát egy függönnyel leválasztották a miénktől) mindhármunknak adtak egy speciális ruházatot, amit át kellett vennünk. Az átöltözés után a függönyöket elhúzták, a teret egybenyitották és megkezdődött a masszázs. Bevallom, én nem kifejezetten szeretem, amikor valaki hozzám nyúlkál, vagy fogdos, úgyhogy az első 2-3 percben kicsit be voltam feszülve, de a nénik tudták mit csinálnak… néhány perc múlva már egyáltalán nem zavart, és átadtam magam az élménynek. A masszázs a lábtól indult felfelé a testen, térdek, karok, fej és legvégül a hát következett. Felejthetetlen élmény volt.

Délután 4-re értünk vissza a hostelhoz, mivel estére már fix programunk volt: korábban kinéztünk egy Thai főzőiskolát és beregisztráltunk az esti főzőtanfolyamukra. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a thaiföldi kirándulásunk egyik legfantasztikusabb élménye EZ volt. A program a helyi piacon kezdődött, ahol sorra megismerkedtünk az aznap használt alapanyagokkal, thai fűszerekkel és ízesítőkkel.

Különlegességnek számít például a halszósz, (amit a thaiok előszeretettel tesznek MINDENBE), az osztrigaszósz, a pálmacukor és a rákpaszta. Amit a fűszerek és zöldségek közül érdemes megemlíteni: koriander mag, szegfűszeg, csillagánizs, szerecsendió, fehérborsszem, thai fokhagyma, gyömbér, galangal (thai gyömbér) , kurkuma, három féle thai chilli (az egyiket úgy hívják a helyiek, hogy „egérszar chili”), lime és kaffir lime + annak a levele. Megismerkedtünk még 4-5 féle gombával, a citromfűvel, édes, citrom és „holy” bazsalikommal,3 féle (még soha nem látott formájú) padlizsánnal, stb.

Zöldségek…

…és különféle ízesítők.

Thai „idegenvezetőnk” egy nagyon aranyos mosolygós leányka volt, akinek be nem állt a szája. A közös bevásárlás után kisbusszal elmentünk a főzőiskolába, ahol megkezdődött a főzőcskézés. A csapatunkban rajtunk kívül még 3 brazil lány és egy fiú is volt, így főztünk együtt heten egy stúdióban.

A főzés megkezdése előtt egy listából ki kellett választani, hogy ki mit szeretne aznap este megfőzni (és aztán természetesen elfogyasztani). A listán hat kategória szerepelt (leves, desszert, főétel, stb.) amin belül három étel közül kellett kiválasztani a legszimpatikusabbat. Mi direkt mind a hárman különféle ételeket választottunk, így lefedtük a teljes menüsort.

A főzőiskolában sokat nevettük és rengeteget tanultunk. Most egy kicsit fáradt vagyok ehhez, de ha jó kedvem lesz, lehet, hogy leírom a megtanult recepteket, ugyanis a tanfolyam végén mindenki kapott ajándékba egy – a főzőiskola által összeállított – receptkönyvet is. (:

Így készül a chilli paszta.

Savoury Minced Chicken Salad

Fried Spring Rolls

Hot and Sour Prawn Soup with Chicken Salad

Mozsárban készített zöld és piros curry paszta

Sticky Coconut Rice with Mango

Az egész főzőiskola és a programok egyébként hihetetlenül profin voltak megszervezve, minden elismerésem az ott dolgozóknak és szervezőknek.

Miss Narancs és Mister Banán

Miután mindent megettünk, amit aznap este a főzőiskolában főztünk, és már moccanni sem bírtunk levezetésként gondoltuk teszünk még egy könnyű sétát a chiang mai-i éjszakában.
A séta után a hostel felé vettük az irányt, és elájultunk.

Folyt. köv.

Thaiföld percről percre – Első nap

26bdc8c706b3962e730df7a1f8b8d623

2017.01.08 (Vasárnap) -2017.01.09 (Hétfő)

Szóval 2017.01.08-án vasárnap délután Petivel elindultunk szeretett Bengbunkból egyenesen Shanghaiba, hogy a Nemzetközi Pudong Reptérről másnap reggel elrepüljünk Bangkokba, ahol a reptéren Eszter már várt minket. Mivel a repülőgépünk reggel 6-kor indult, jobb híján az éjszakát a Pudong reptér Burger Kingjében töltöttük. (Ez nálunk már szinte hagyomány, Indonéziába és Kambodzsába menet, illetve a nyári Magyarországi utazások alkalmával is mindig ott dekkolunk.)

Éjszaka a Burger Kingben

A röpke 5 órás út után a bangkoki reptérre megérkezvén az első dolgunk volt megkeresni Esztert. A reptérről ki sem tettük a lábunkat, ugyanis rövid várakozás után egyből utaztunk is tovább a Thaiföld északi részén található Chiang Maiba.

IMG_20170109_102738

Air Asia…

A megbeszéltek szerint Eszterrel találkoztunk a bangkoki reptéren

A Bangkoktól nagyjából 700 kilométerre-északra elhelyezkedő Chiang Mai – ami egyébként Chinag Mai tartomány fővárosa – történelmi jelentőségű város: korábban a Lan Na királyság (1296–1768) fővárosaként, majd 1774-től 1899-ig Sziám részeként működött. Ma Thaiföld egyik legfőbb kulturális központjának számít.

Szóval Chinag Maiba megérkezvén az első dolog a pénzváltás után a taxibérlés volt. Ha az ember nem szeretne a „reptéri hiéna” taxisokkal hosszas alkudozásba bonyolódni, legegyszerűbb, ha a reptér hivatalos taxitársaságát használja. Fix áron, 150 bahtért (kb. 1200 HUF) elszállítanak városon belül bárhová.

Na így NE válts pénzt

A szállásunk „The Corner Inn” Chinag Mai régi belvárosának szívében helyezkedett el, közel mindenhez. Az első napon a lepakolás-zuhanyzás-örömködés után elindultunk, hogy felfedezzük a belvárost – és természetesen végre együnk valamit.

IMG_20170109_170146

Chang és Leo, a két leghíresebb Thai sör (Véleményem szerint a Chang finomabb)

Első ebédünk: Kókusztejes csirke leves

Csirke pad thai

Csirke csípős szószban (na jó… ennek nem emlékszem a pontos nevére)

Chiang Maiban több mint 300 különféle buddhista templom található (fontos tudni, hogy Thaiföldön a lakosság 95%-a buddhista) úgyhogy az első napunk főként a szállás környékén található templomok meglátogatásával telt.

Tuk-tuk varázs

A thaiföldi időszámítás egy kicsit eltér a miénktől, ugyanis ők buddhista időszámítás szerint (is) számolják az éveket, tehát a Gergely-naptárhoz képest 543 évvel előbbre vannak (a nap és a hónap változatlan), ergó Thaiföldön most 2559 van.

Este ellátogattunk a híres Chiang Mai-i éjszakai bazárba, majd beájultunk az ágyba.

Folyt köv.