Harmadik thaiföldi napunkat Chiang Mai belvárosában töltöttük, és megpróbáltunk minél több, az előző napról kimaradt templomot meglátogatni.
Nagyjából délután 1-2 felé (miután kicsekkoltunk a szállásunkról) leintettünk egy helyi „buszt”, és elrobogtunk Chiang Mai vasútállomására, ugyanis aznap már indultunk is tovább következő állomásunk felé, Lampang városába.
(Még előző nap egyébként elmentünk a pályaudvarra, ahol megpróbáltunk jegyet venni a másnapi utazáshoz, de a kasszánál kedvesen közölték, hogy vonatjegyet – ami egyébként nagyjából 500 forintba került fejenként – kizárólag az utazás napján lehet venni. Na bumm.)
“MÁV állomás, de fenn a MALÉV is jár, egy néz föl csak, a többi magába száll…”
A Chiang Maitól nagyjából 180 kilométerre, délre elhelyezkedő Lampang meglátogatása Peti ötlete volt. A város (érthetetlen okokból kifolyólag) nem annyira felkapott, mint Chiang Mai, viszont tele van fantasztikusabbnál fantasztikusabb kincsekkel. A vonatút, amely nagyjából két órát vett igénybe lélegzetelállítóan gyönyörű tájakon keresztül vezetett: körülöttünk hegyek és végeláthatatlan dzsungel.
Sajnos, mire megérkeztünk Lampangba eléggé elkezdett esni az eső, és egészen másnap reggelig el sem állt. A hotel tulajdonosa volt olyan kedves és írt Petinek egy üzenetet, hogy amikor majd megérkezünk a lampangi vonatállomásra hívjuk fel őt, és ő majd elmondja a taxisnak, hogy merre is kell jönnie pontosan. Nos, a szakadó esőben nagy nehezen találtunk egy darab sofőrt, aki történetesen a tuk-tuk hátuljában aludt. Szegény mukit felkeltettük, hogy „helló-hotel-tourist”, mire ő úgy nézett ránk, mintha a Marsról jöttünk volna. (Később megértettük, hogy Lampangban nincsenek turisták, vagy legalábbis elég ritkán tévednek arrafelé, így mindenki kicsit meglepődött, mikor meglátott minket.) Nagy nehezen végül meggyőztük az álomszuszék tuk-tuk mestert hogy ugyan had ne álljunk már a szakadó esőben tovább, hanem legyen kedves, vigyen el minket ide meg ide.
A hotelbe megérkezvén a főnök – aki egy elmondhatatlanul kedves, lelkiismeretes fiatal srác – fogadott bennünket. Egyből kaptunk tőle egy Lampang térképet, ahol színes filctollakkal bejelölte nekünk a különféle éttermeket, templomokat és egyéb látnivalókat. Miután ellátott minket mindenféle jó tanáccsal és odaadta a szobakulcsot, felajánlotta, hogy következő este kivisz majd minket a vonatállomásra kocsival. A szállodai szobánkat megpillantva (ami fejenként nagyjából 2000 forintba került egy éjszakára reggelivel) el sem hittük, amit látunk. Gyönyörű tisztaság, hűtőszekrény, hatalmas fürdőszoba, sampon, balzsam, tiszta törülköző, hajszárító – nagyjából, mint egy öt csillagos szállodában.
(Aki valaha is utazott már Ázsiában az érti miért voltunk annyira meglepődve, ugyanis egy ilyen árkategóriás szállástól általában nem sok jót remélhet az ember.) Nos, a Le Neuf Nakorn hotel egy csodálatos kivétel, amit bártan ajánlok mindenkinek, aki valaha is Lampangban jár.
Az első esténken – mivel ömlött az eső – csupán a környéken kalandoztunk egy kicsit, és vacsoráztunk egy helyi kifőzdében. (Jobban mondva Eszter és Peti vacsorázott, ugyanis én előző nap összeettem valamit, amit nem kellett volna, úgyhogy kényszerböjtre fogtam magam.)
Lampang late night dinner
Folyt. köv